Connect with us

technokrata

Kiderült, hogy miért lassú globális szinten a vállalatok digitális átállása

digitális

Digitalizáció

Kiderült, hogy miért lassú globális szinten a vállalatok digitális átállása

Kiderült, hogy miért lassú globális szinten a vállalatok digitális átállása

Friss nemzetközi tanulmány bizonyítja, hogy a cégek zöme nagy lemaradásban van

Bár a vállalatok szorgalmazzák az új energiaforrások használatát és a teljes digitalizációt, de a kivitelezéshez a jelenleginél nagyobb mértékű fejlesztések szükségesek.

A fentiek szellemében a cégek alig fele határozott stratégia mentén működik, ám a többiek még csupán fontolgatják ezt, vagy még nem rendelkeznek saját akciótervvel – derül ki egy friss nemzetközi kutatásból, amelyben több mint ezer vállalat vett részt.

Az S&P Global Market Intelligence és az Eaton nemrég napvilágot látott, A digitális átalakulás és az energetikai átállás találkozása című nemzetközi tanulmánya jól mutatja, hogy a vállalatok mennyire tekintik fontos tényezőnek az energetikai szempontokat a teljes digitalizációs átálláshoz. A kutatás alapja egy több mint ezer – európai, észak-amerikai és a közel-keleti – céget érintő felmérés volt négy, az energiaellátás szempontjából kritikus területet (épületek, adatközpontok, ipari létesítmények és közművek) vizsgálva. Bár a kutatásban magyar vállalat nem vett részt, az eredmények azonban a hazai cégek számára is értékesek lehetnek, hiszen teljes képet nyújtanak a témában a globális piacról.

„A felmérés tanúsága szerint hatalmas a lemaradás a dekarbonizációs célok eléréséhez elengedhetetlen digitalizációban. A tanulmány egyben azokra a lehetőségekre is rávilágít, amelyek segítségével a vállalatok fókuszáltan fektethetnek be, és nagyobb hatást érhetnek el. A vállalkozásoknak sokkal gyorsabban kellene végrehajtaniuk a digitális átalakítást. A jó hír az, hogy eljött a cselekvés ideje! A Brightlayer digitális platformunk, illetve az ahhoz hasonló eszközök pedig segítenek a vállalkozásoknak kinyerni a beruházások megtérülésének értékeléséhez elengedhetetlen energetikai adatokat és információkat”

– nyilatkozta a témában Szontág Balázs, az Eaton Magyarország marketing menedzsere, aki pár fontos adatot is kiemelt. Például azt is, hogy a megkérdezett cégek csupán a fele rendelkezik az átálláshoz szükséges digitális stratégiával, 77 százalékuk pedig arra számít, hogy a jövőben nem a jelenlegi energiaforrásokra támaszkodik. Emellett a vállalatok alig egyharmada követi nyomon a legfontosabb fenntarthatósági és energetikai mérőszámokat, és még kevesebben (17 százalék) rendelkeznek digitalizálható rendszerekkel.

A tanulmányból az is kiderül, hogy az épülettulajdonosok és -üzemeltetők számára az energiaoptimalizálás és az ESG-jelentések kritikus kérdések. Ebben a szektorban a fenntarthatóság a legfontosabb cél, ezt a válaszadók 46 százaléka jelölte meg prioritásként. A megtérülések tekintetében azonban szkeptikusak az épülettulajdonosok: a legnagyobb digitális kihívások közé tartozik a kedvező költség-haszon elemzés kiszámítása (a megkérdezettek 52 százaléka említette) és a digitális átalakítást indokolttá tevő valós felhasználói igény hiánya (45%). Az adatközpontok viszont már a következő generációs digitális lehetőségeket keresik, hogy racionalizálják a működésüket, vagy éppen bevételt termeljenek a versenyelőnyök megteremtése érdekében. Az adatközpont-tulajdonosok számára a következő cél a megújuló energiaforrások használatának növelése; 47 százalékuk tartja fontosnak az energiatárolási kapacitások javítását és kiépítését, 34 százalékuk pedig a hálózatba történő energiaértékesítésből származó bevételre fektet hangsúlyt.

Összeségében a vállalatok leginkább a szakképzett munkaerő hiányát jelölték meg a digitális átállást lassító tényezőként, és csupán negyedük indokolta ugyanezt energetikai és áramellátási problémákkal. Pedig a digitális átalakulás alapvető fontosságú az új üzleti modellek és bevételi források szempontjából, gondoljunk csak az ügyfelek elektromosjármű-töltési igényei miatti támogatásra (ezt a válaszadók 49 százaléka jelölte meg) vagy magukra a töltőállomásokra (45 százalékuk említette).

„Mostanáig a vállalati átalakítási projektek az üzleti folyamatok optimalizálására összpontosítottak leginkább. A közelgő energetikai átállás már hatással lesz a digitális gyakorlatokra és folyamatokra, és fontos versenyelőnyhöz juttatja azokat a cégeket, amelyek elsőként alkalmazzák ezt a megközelítést”

– tette hozzá Szontág Balázs.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Digitalizáció

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés