Az IDC piackutató cég egyik legfrissebb tanulmányából kiderül, hogy az elmúlt három hónapban világszerte mintegy 130,1 millió darab mobiltelefon talált gazdára, ami éves szinten 21,1 százalékos, negyedéves szinten pedig 14 százalékos növekedést jelent. A finn székhelyű Nokia az említett időszakban képes volt piacvezető pozíciójának megőrzésére, a dél-koreai LG Electronics pedig újfent elvette az ötödik helyet a japán-svéd Sony Ericssontól.
Az IDC-féle jelentésből fény derül többek közt arra, hogy az öt legnagyobb mobiltelefon gyártó vállalat egy az év elején tapasztalt visszaesést követően ismét növelni tudta piaci részesedését. Ezek szerint az öt vállalat a tavalyi esztendő utolsó negyedévében feljegyzett 77,3 százalékos piacrésze az idei év elejére 71,4 százalékra zsugorodott, viszont a harmadik negyedévre 76,6 százalékra növekedett. Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a kisebb-nagyobb ázsiai gyártók mostanság olyan dinamikus fejlődésen mennek keresztül, hogy a Top5-ös listán szereplő vállalatoknak a jövőben komoly erőfeszítésekre lesz szükségük ahhoz, hogy képesek legyenek jelenlegi piacrészük megőrzésére.
A világ legnagyobb mobilgyártó cégeként jegyzett Nokia a harmadik negyedévben 11,2 százalékkal több mobil készüléket adott el, mint az előző negyedévben, ennek ellenére a finn vállalat piaci részesedése valamivel 35 százalék alá csökkent. A második helyezett Motorola 27,8 százalékkal növelte eladásait, ennek köszönhetően pedig 15,5 százalékra növekedett az amerikai székhelyű vállalat piacrésze.