Connect with us

technokrata

Hosszú hónapok óta tartó bizonytalanság után látszik némi fény a „napelemes–alagút” végén

napelem

Ipar

Hosszú hónapok óta tartó bizonytalanság után látszik némi fény a „napelemes–alagút” végén

Hosszú hónapok óta tartó bizonytalanság után látszik némi fény a „napelemes–alagút” végén

A kormány július 15-től könnyít a pályázati elszámolások adminisztrációján.

Ugyanakkor a lazább szabályok nagyobb teret adhatnak kevesebb tapasztalattal rendelkező, kevésbé szabályszerűen működő kivitelező cégeknek is, vélik a minőségi munkát végző kivitelezők.

Magyarország egyfajta „fekete lyuk” Európában, hiszen rajtunk kívül szinte mindenütt gyors ütemben haladnak a napelemes beruházások. Abban lehet bízni, hogy július 15-e után, amikor életbe lép a napelemes pályázati források kifizetésének megkönnyítéséről és felgyorsításáról szóló rendelkezés, végre elhárulnak azok az akadályok, amelyek eddig hátráltatták a beruházásokat.

– Számításaink szerint nagyjából 90 milliárd forintnyi, mostanáig kifizetetlen támogatás akadt el a rendszerben. Rengeteg kivitelező hónapok óta vár a pénzére, sokan ráadásul az ügyfeleiknek meg is hitelezték a beruházás költségeit, így még nehezebb helyzetbe kerültek. Különösen igaz ez a komplex fejlesztésekre, ahol nemcsak a napelemek és az inverter felszereléséről van szó, hanem esetenként a nyílászárók, fűtési hálózat korszerűsítéséről, hőszivattyúk, energiatároló-berendezések, fűtő és hűtőpanelek telepítéséről. A 100 százalékos támogatottságú és intenzitású pályázatoknál ugyan a 40 százalékos előleget jellemzően kifizették, ugyanakkor nem lehetett zárásokat benyújtani, teljesítést elszámolni. Az ígérték, hogy július közepétől ez meg fog változni, el lehet majd számolni az elvégzett munkákat, így ezt a nagyon fontos határidőt feszülten várják az iparági szereplők – fogalmazott Szenyán Endre a napelemes szektor egyik piacvezető vállalkozása, az A1 Solar Kft. ügyvezető igazgatója.

A könnyítésekre azért is szükség volt, mert a pályázatok hosszú elbírálása miatt előfordulhat, hogy már nem lehet kapni azokat az eszközöket, amelyeket az eredeti pályázatban szerepeltettek. Viszont nehezíti a helyzetet, hogy – mint most kiderült -, az EON „lehúzott” rengeteg invertert a telepíthető készülékek listájáról, miközben a napelemes vállalkozások korábban már előre bevásároltak az inverterekből. Ha ezeket nem tudják felhasználni a beruházásoknál, százmilliós, vagy akár milliárdos nagyságrendű kár éri őket: erre a rendelkezésre sürgős megoldást vár az iparág.

– A pályázatok elszámolására alkalmas felületet, vagyis az Elektronikus Pályázó Tájékoztató és Kommunikációs (EPTK) rendszert a beharangozott július 15. helyett már korábban, július 10-én este „élesítették”, s az előzetes jelzéseknek megfelelően ebben már ott vannak azok a könnyítések, amelyek meggyorsítják a kifizetések teljesítését. Mi, akik hosszú évek óta írunk és menedzselünk ebben az ágazatban pályázatokat, látjuk ezeket a könnyítéseket, de egy laikus, a felületet nem ismerő ember számára továbbra is bonyolult és idegtépő lehet a rubrikák kitöltése, sőt, megkockáztatom: kellő pályázatkezelési tapasztalat és rutin híján már-már lehetetlen – fogalmazott Szenyán Endre. Hozzátette: való igaz, hogy a nyertes családok mentesülnek az elszámolási kötelezettségeik jó része alól, például számlákat sem kell majd benyújtaniuk, fotódokumentáció alapján és a helyszínen ellenőrzik majd a projektek megvalósításának részleteit. De az EPTK-ba továbbra is fel kell majd tölteniük bizonyos dokumentációt, s ha számlákat nem is, de például egyfajta általános elszámolási technikai bizonylatot továbbra is be kell majd nyújtani. Mivel olykor akár egy rosszul megfogalmazott kifejezés, vagy nem szó szerint kiírt elnevezés is megakaszthatja a folyamatot, s a szakértő szerint borítékolható, hogy a kitöltött dokumentációt hiánypótlásra „visszadobja” majd a rendszer, mint ahogyan az a beélesített felületen az első ügyfeleknél elő is fordult.

– Mindezekből azt látjuk, hogy a szándék, vagyis, hogy egyszerűbb, gyorsabb és könnyebben kezelhető legyen az elszámolás, még nem valósult meg maradéktalanul. Ha csak a saját cégünket nézzük, elmondhatjuk, hogy közel 1000 olyan napelemes kivitelezői munkánk „áll a levegőben” az iparágat érintő nehézségek miatt, melyeknél most talán végre elindulhatnak a kifizetések. Az optimizmusunkat azonban árnyalja, hogy az elmúlt időszak bizonytalanságai és nehézségei miatt sok vállalkozás lehúzta itthon a rolót, és inkább a szomszédos országokban próbált meg boldogulni – mondta Szenyán Endre. Hozzátette: mivel ez a szakképzett és hozzáértő munkaerő hiányozni fog, alvállalkozóként itt-ott felbukkanhatnak majd a kontárok, a végzettséggel és tapasztalattal nem rendelkező, silány minőségű munkát végző vállalatok. Szavai szerint épp ezért különösen fontos, hogy a pályázati ügyintézést és a napelemes beruházások kivitelezését is csak nagy múltú, referenciával rendelkező és minőségi anyagokkal dolgozó vállalkozásokra bízzuk.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Ipar

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés