Connect with us

technokrata

Ők a győztesek: Megvannak az idei év legjobb webshopjai

webshopjai

Dotkom

Ők a győztesek: Megvannak az idei év legjobb webshopjai

Ők a győztesek: Megvannak az idei év legjobb webshopjai

Rekord nevezővel startolt az idei Év Webshopja Verseny.

Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol nem csak a szakma legjobbjai tartottak előadásokat, de kihirdették 2023 legjobb webshopjait is. A díjazottak között van személyre szabott ajándékokat, airfryereket, kertgondozási termékeket, kanapékat, berendezési tárgyakat kínáló webshop is.

Az Év Webshopja Versenyt idén már a hetedik alkalommal rendezték meg, míg a hozzá tartozó Webshop Konferencián második alkalommal lehetett részt venni. Az október 18-án tartott eseményen a kiállítói térben több mint 25 kiállító volt jelen a piac legsikeresebb cégeitől, a nap során több mint 15 kivételes előadást hallgathattak meg az érdeklődők.

A Webshop Konferencia fő célja, hogy olyan kézzelfogható és gyakorlatias információt, tudást kapjanak a jelenlévő cégvezetők, webshop tulajdonosok, mellyel a válsághelyzet után még nagyobb lépésekben lesznek képesek fejlődni az online térben. A nap során a résztvevők meghallgathatták Ördög Nórát, valamint a HELL, a Szentkirályi, a Google, az EMAG, a Vodafone, a Billingo, a Foxpost és még sok más cég képviselőjét, akik megosztották naprakész tudásukat a cégvezetőkkel.

Rekordot döntöttek idén a nevezések

Az esemény fénypontja az esti díjátadó volt, amelyet Jakupcsek Gabriella műsorvezető moderált. A díjakat idén 4 fő kategóriában osztották ki, ahol a webáruházakat árbevételük alapján osztályozták, ezen kívül volt az abszolút kategória, ahol ettől függetlenül is felállították a teljes sorrendet. Ennek megfelelően 20 díjazott kapott elismerést, amelyeket a Webshop Konferencia után, a 16:30-kor kezdődő Díjátadó Gálán hirdettek ki.

„Szerencsére évről évre egyre több a lelkes nevező. Idén rekord jelentkezőnk volt, valamivel, több, mint 800 áruház nevezett. Voltak már ismerős nevek, de nagyon sok új, korábban nem nevezett áruház is szerencsét próbált az idei évben. A webáruházak között érezhető évről évre, hogy a szakmai szempontok alapján történő pontozás egyre nehezebb feladatot ad a zsűritagoknak, hiszen elmondható, hogy egyre kiélezettebb a verseny. Ha választanom kellene egy kategóriát, akkor a 8 fős szakmai zsűri meglátásai alapján a 30-300 milliós kategória volt az, ahol a legkisebb pontkülönbségek voltak idén. A pontozás több körben zajlott, hogy a lehető legapróbb részletekig tudjuk a webáruházakat vizsgálni, de ennek ellenére is nagyon nehéz volt a döntés. Természetesen nagyon vártuk az október 18-át, hogy személyesen is tudjunk találkozni a jelentkezőkkel, érdeklődőkkel és a nyertesekkel a Lurdy-házban és már most vannak terveink, hogy a jövő évre milyen újdonságokkal fogunk készülni”

– mondta el a díjátadóról Berta Gergő, a Maximum Business Web és Marketing Ügynökség vezetője.

Ők lettek 2023 legjobb webshopjai

Az abszolút győztesek: 1. helyezett: cosori.hu, 2. helyezett: 1kert.hu, 3. helyezett: emlekvilag.hu, Különdíj: sneci.hu, 5. helyezett: noordia.hu, 6. helyezett: shop.szakallkiraly.hu, 7. helyezett: yackpack.eu, 8. helyezett: joemlek.hu, 9. helyezett: bubbaland.hu, 10, helyezett: kanape-shop.hu.

30 millió alatti kategória: 1. helyezett: emlekvilag.hu, 2. helyezett: noordia.hu, 3. helyezett: shop.szakallkiraly.hu, Különdíj: yackpack.eu

30 és 300 millió közötti kategória: 1. helyezett: 1kert.hu, 2. helyezett: kanape-shop.hu, 3. helyezett: hungarolube.hu, Különdíj: keritesmania.hu

300 millió feletti kategória: 1. helyezett: cosori.hu, 2. helyezett: sneci.hu, 3. helyezett: careclub.hu, Különdíj: warnex.hu

B2B kategória: 1. helyezett: leziteronline.hu, 2. helyezett: shop.e-print.hu, 3. helyezett: nagell-ekszer.hu, Különdíj: gohealth.hu

A győzteseket kiválasztó zsűritagok: Ballai Máté, Biros Levente, Csereklei Zoltán, Dudás László, Kováts Dániel, Kulcsár István Róbert, Naszádos Márk és Rédey Iván


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés