Connect with us

technokrata

A tökéletes ajándék: crossmotor vagy elektromos quad gyerekeknek!

elektromos quad gyerekeknek

LifeStyle

A tökéletes ajándék: crossmotor vagy elektromos quad gyerekeknek!

Számítógépes játékok, okostelefon, zsebpénz? Kezdesz kifogyni az ötletekből? Tudunk egy igazán egyedi, kalandos ajándékot. Ez nem más, mint a crossmotor vagy elektromos quad. Igen, gyerekekről beszélünk!

Valószínűleg szülőként most sokan felkapták a fejüket, de gondoljuk csak át, nem is akkora őrültség ez. A gyerekek számára tervezett típusokkal pedig ma már biztonságban is tudhatjuk a csemetéket.

A Szigetmotornál kapható elektromos quad gyerekeknek, illetve egyéb crossmotorok és kiegészítők is. A több mint két évtizede működő cég a legnagyobb nemzetközi márkák gyártóival és forgalmazóival áll partneri kapcsolatban. Európán kívül még Japánban is, ahol a precizitás ugyanannyira – vagy még inkább – alapkövetelmény, mint mondjuk Németországban. Mindezt az olasz stílussal vegyítve. Hiszen a német KXD Motor, az olasz LEM Motor és a Kraftwelle-Germany viszonteladója is.

A gyerek és a quad? Első a biztonság!

Tipikus és persze alap, hogy védjük a gyereket a széltől is. Elég radikálisan hangzik ezért, hogy egy quadot kapjon ajándékba. De mielőtt megnéznénk, miért is előnyös ez, vagy miért biztonságos, gondoljunk csak bele a mindennapokba. Ha a gyerek kimegy hintázni, csúszdázni, fára mászni, szintén rengeteg dolog történhet. Vigyázunk rá ezért, mondjuk el neki, hol mi a határ, meddig lehet elmenni.

A fáról leeséssel ellentétben egy quadnál ott a védőfelszerelés (pl. bukósisak, testvédők és szemüvegek) és alapból a vas, ami körülveszi. Bár nehéz elképzelni, hogy kint az udvarban vagy az iskolában olyan hatalmas nagy közlekedési balesetek történnének. Mi pedig – jó esetben – ott leszünk mellette, és vigyázunk, mintha csak autót vezetni tanítanánk.

A quadozás előnyei a gyerekek számára

Ha már nem hangzik olyan meghökkentően a quadozás, akkor még hozzátennénk, hogy akár már 3-4 éves kortól is elkezdhető ez a hihetetlenül izgalmas tevékenység. Persze ez mérettől és testsúlytól is függ.

Nézzük is a quadozás legszebb oldalát, mégpedig annak pozitív előnyeit és hatásait a gyerekekre. Segíti a koordinációs és motoros képességeket, az agyműködést, logikai készségeket, amellett, hogy óriási élményt nyújt. Ráadásul a vezetés alapjait, az irányváltást és hasonló értékes tudásokat is megszerez a későbbiekre. Számítógép, virtuális világ, egész napos ülés, telefonnyomkodás vagy való világ, egész napos kaland és élmények – melyiket választod?

Az elektromos jövő – vagy inkább jelen?!

Az elektromos járművek elterjedése napjaink egyik legszembetűnőbb jelensége. A jövő már itt kopogtat az ajtónkon, és hamarosan berúgja azt. De lényegében ez már meg is történt, és az átállás korában vagyunk.

A csendes és környezetbarát elektromos quadokkal szinte bárhová el lehet jutni. Csak fel kell tölteni őket, és már indulhat is a gyerkőc. Az akkumulátorok hosszú üzemidőt biztosítanak, akár egész napos működést biztosítva. Kevesebb karbantartást is igényelnek, mint a benzinmotoros társaik.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További LifeStyle

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés