Connect with us

technokrata

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

Érvek és ellenérvek Gianni Annonitól

A mobiltelefonról, vagy internetes kapcsolattal rendelkező eszközökről irányítható háztartási gépek korában egyre többen választják otthonukba ezeket az okos termékeket, mégis vannak, akik továbbra is a hagyományos készülékek használatát preferálják.

Míg az egyik oldalon a modernitás, illetve az időtakarékosság és a hatékonyság a fő előny, addig a másikon a kézi vezérlés, valamint a digitális tér által biztosított nyitott világtól való távolmaradás lehetősége a vonzó. De milyen érvek szólnak a két kategória mellett?

A fogyasztók nagy része nyitott a távoli vezérlésű okos háztartási eszközökre

Felgyorsult világunkban egyre inkább felértékelődnek a kényelmi előnyök, valamint az időtakarékosság és a hatékonyság is előtérbe helyeződnek. Ez a trend, hogy az említettek érdekében távolról, interneten keresztül is elérhetők legyenek otthoni háztartási berendezések, egyre erősebb, összességében ugyanis a modern társadalom egyre szélesebb rétege nyitott a távolról vezérelhető eszközök használatára. A Szilícium-völgy egyik vezető informatikai cége által készített friss felmérés szerint a többség már csatlakoztatta vagy várhatóan csatlakoztatni fogja a háztartási készülékeit (71%), az otthoni energiáját (76%), a világítását (74%), a vízellátását (64%), vagy éppen az autóját (67%).  A megkérdezett fogyasztók több mint fele (54%) pedig pozitívan értékeli az otthonuk és életük internethez való csatlakoztatásának új módjait.

Gyors és kényelmes, ráadásul idő- és energiatakarékos

Az időfaktorra és a hatékonyságra fókuszálva tart fenn teljes komfortot kínáló háztartást a Candy márkanagykövete, Gianni Annoni is a feleségével, Zitával.

„Igazi olaszos temperamentumú családként egy átlagos hétköznap során szinte állandóan úton vagyunk. Ha nem a munka, akkor a két gyerek miatt a legtöbbször kétfelé szakadva intézzük a fontos napi dolgokat. Így sokat könnyít az életünkön, hogy az otthoni konyhai berendezéseink távolról, okostelefonon keresztül elérhetők, vezérelhetők. A Candy hOn applikáció segítségével ezek az okos háztartási eszközök másfajta kényelmi és praktikai szolgáltatást is nyújtanak, például a szennyest lefotózva a mosógép a legmegfelelőbb mosási programot javasolja. „De az appon keresztül a sütő is előmelegíthető. Így a hazaérkezésünk után, a korábban sütésre előkészített húsételt, mondjuk csirkét azonnal be is tehetjük a már 180 fokra felfűtött sütőtérbe, és háromnegyed órával később már tálalhatjuk is a sültet.

– mondta Gianni.

Több idő, lassabb tempó és a hagyományokhoz való ragaszkodás

Az okos eszközökre főként az X, az Y és a fogyasztói piacon már szintén megjelent Z generációs fiatal felnőttek nyitottak, de a gyártók nem véletlenül próbálják az idősebb, baby boomer korosztályok tagjainak igényeit is kielégíteni. Felmérések szerint ugyanis az utóbbi generáció tagjai jóval inkább a hagyományos menürendszerű és vezérlésű berendezéseket részesítik előnyben. Ez egyrészt a lassabb tempójú életmódjuk miatt, másrészt pedig a hagyományokhoz, a megszokotthoz való ragaszkodással és pszichés indokokkal magyarázható.

„A tág családi körben lévő idősebb korúak, például édesanyámék számára a digitális tér egészen másért érdekes vagy vonzó, mint a számunkra. Így például az, hogy egy okostelefonon keresztül vezérelhető mosógépük legyen, nem feltétlenül nyújt számára markáns előnyöket, már csak azért sem, mert eleve sokat tartózkodnak odahaza. Ráadásul, ha manuálisan kezelik az eszközöket, az kiszámíthatóságot és teljes biztonságérzetet nyújt a számukra”

tette hozzá Gianni.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Smart home

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés