Connect with us

technokrata

Európában is beindulnak a perek a file-cserélőkkel szemben

Kütyük

Európában is beindulnak a perek a file-cserélőkkel szemben

Az európai zeneipar azt tervezi, hogy az USA-beli példához hasonlóan az öreg kontinensen is offenzívát indítanak a dalokat illegálisan csereberélők ellen.

Az International Federation of the Phonographic Industry (IFPI – Nemzetközi Zeneipari Szövetség) úgy tervezi, hogy a következő évben olyan peres eljárások sorozataira kerülhet sor, mint amilyeneket az RIAA indított idén ősszel az Amerikai Egyesült Államokban. A szervezet vezetője, Jay Berman a következőképp nyilatkozott: ˝A pereskedés eddig jobbára megmaradt az USA határain belül, de elkerülhetetlen, hogy nemzetközivé szélesedjen a jogsértőkkel szembeni fellépés.˝

Ezt burkolt fenyegetésnek is lehet venni, hiszen az IFPI tulajdonképpen igyekszik ˝megtisztítani a terepet˝ Európában a legális zeneletöltés igazi beindulása előtt. Ezen szolgáltatások eddig nagyobbrészt csak az USA-ban voltak elérhetők, s várhatóan 2004. első fele lesz az az időszak, amikor ezen lehetőségek (például az Apple iTunes-ja) az öreg kontinens lakói számára is megjelennek. Az amerikai tapasztalatokon okulva (a perek nyomán visszaesett az illegális, s növekedésnek indult a legális zeneletöltés) valószínűleg Európa sem kerülheti el a jogi eljárások özönét.

A Nielsen/Netratings felmérése szerint az RIAA lépései június óta éreztetik hatásukat: akkor még 16 millió amerikai használta a Kazaa peer to peer hálózatát, mely októberre közel a felére, 8,2 millió felhasználóra esett vissza. A Nielsen úgy becsli, hogy ugyanekkor az európaiak közül 9,4 millió csatlakozott kisebb-nagyobb időközökkel a Fasttrack hálózatára.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés