Connect with us

technokrata

Hírek a Linux jogvitáról

Laptop

Hírek a Linux jogvitáról

Az elmúlt héten az SCO két nagy Linux-felhasználót is megnevezett, mint leendő jogi célpontokat; a bíróság azonban további kódsorok bemutatására kötelezte a szoftverfejlesztőt.

Utoljára február közepe után kicsivel hallatott magáról a utahi szoftverfejlesztő. Ekkor, minden felhajtástól mentesen tette közzé azon weboldalát, ahol az érdeklődők számára lehetőség nyílik elfogadni az SCO licencfeltételeit, s szerződést kötni a céggel. Az SCO szóvivője, Blake Stowell akkori elmondása szerint az online rendelőfelületet azon célból hozták létre, hogy azoknak a vállalatoknak, akik még személyesen nem vették fel a kontaktust a szoftverfejlesztővel, kényelmes megoldást kínáljanak.

Nos, a múlt héten két fontosabb esemény is történt. Egyrészről újabb vállalatokat neveztek meg, mint jogi eljárásuk célpontjait. A személygépkocsi alkatrészeket értékesítő AutoZone ˝megsértette az SCO UNIX-hoz fűződő szerzői jogait azzal, hogy olyan linuxot futtatott, mely az SCO tulajdonában levő UNIX System V operációs rendszerhez tartozó kódrészleteket, struktúrákat tartalmaz˝ – olvasható a bejelentésben. Az AutoZone képviselője egyelőre nem kívánta kommentálni a történteket. Stowell emellett közölte azt is, hogy az SCO a neves DaimlerChryslerrel szemben is peres eljárást kezdeményezett a michigani Oakland Megyei Bíróságon, a fentiekhez hasonló okok miatt.

Még több részlet szükséges

A lassan egy éve húzódó jogi vitában már többször szemére vetették az SCO-nak, hogy az általa nehezményezett forráskód-megosztásról nem szolgált pontos információkkal. A UNIX jogokat birtokló cég ugyanis mindeddig nem adott teljes képet arról, hogy szerinte mely részleteket vette át az IBM jogtalanul a Linuxba. Éppen emiatt közölte egy bíró múlt héten a vállalattal, hogy több információra van szükség a per folytatását illetően, ezért arra kötelezte az SCO-t, hogy nyújtsa be az ominózus kódrészleteket. A bővebb tájékoztatás egyébként a Kék Óriásra is vonatkozik.

Mivel Boorke Wells bírónő úgy találta, hogy nem áll elegendő információ, ezért elrendelte, hogy az SCO a bíróságot ˝lássa el és azonosítsa be az összes olyan kódsorral, melyet az IBM állítólag hozzáadott a Linuxhoz akár az AIX, akár a Dynix rendszerekből˝. Ez utóbbiak egyébként a Kék Óriás UNIX operációs rendszerének változatai. Emellett a bírónő újfent elrendelte, hogy az SCO azonosítsa be az összes olyan kódsort a Linuxban, mely szerinte jogsértően került bele – ezt eredetileg még decemberben kérték a szoftverfejlesztőtől.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés