Connect with us

technokrata

15 éves az első magyar digitális telefonközpont

Laptop

15 éves az első magyar digitális telefonközpont

Az üzembe helyezett digitális távközlési rendszer Magyarország első, a kor követelményeinek megfelelő rendszere volt, és először valósult meg, hogy 104 település egyszerre kapcsolódott be a hazai és a nemzetközi távhívásba – áll a Matáv honlapján.

1989. február 27-én helyezték üzembe az első magyar digitális telefonközpontot Szombathelyen. A hazai távközlés történetében több szempontból is egyedülálló beruházás zárult le 15 évvel ezelőtt. Az üzembe helyezett digitális távközlési rendszer Magyarország első, a kor követelményeinek megfelelő rendszere volt, és először valósult meg, hogy 104 település egyszerre kapcsolódott be a hazai és a nemzetközi távhívásba. Az 1988 végéig még COCOM listán szereplő digitális rendszer üzembe helyezése meggyorsította a multinacionális vállalatok hazai letelepedését is.

Az új technika jelentős minőségi változást hozott a térségben – és hazánkban is -, hiszen a XX. század elejére emlékeztető kézi-kapcsolású telefonok, illetve központok – amelyeken még kezelő kisasszonyok segítségével lehetett beszélni – és a század közepét jellemző forgógépes rendszerű főközpont került kiváltásra egy világszínvonalat jelentő digitális központ rendszerrel. A beruházás eredményeként Szombathelyen és a környező településeken rövid időn belül közel 27.000 ügyfél élvezhette a korszerű technika nyújtotta előnyöket a korábbi rendszerbe kapcsolt 7.600 előfizetővel szemben.

A falvakban óriási fejlődés következett be a távbeszélő szolgáltatás területén. A telefon használatának (ma már fel sem fogható) időszakos korlátai megszűntek, a nap bármely szakában lehetett telefonálni. Az automata központokkal ellátott településeken is jelentős minőségi változást érezhetett a lakosság, nem kellett a tárcsahangra várakozni. Ez az érzés napjainkra már mindennapossá, természetessé vált. A számítógép vezérelte központrendszer lehetővé tette az eddig még nem ismert szolgáltatások igénybevételét. Ezek közé tartozik például a hívásátirányítás, a hívásvárakoztatás, a konferenciabeszélgetés és a beszélgetések korrekt nyomon követését biztosító hívásrészletezés szolgáltatások.

A beruházás jelentőségét mutatta, hogy a lebonyolító hazai és külföldi cégek mellett a magyar és az osztrák kormány képviselői, valamint Ausztria, Franciaország, Kanada nagykövetei is részt vettek az új központ avatásán 15 évvel ezelőtt. A kiépített távközlési infrastruktúra ahhoz is hozzájárult, hogy felgyorsult a világcégek (GM, Philips stb.) letelepedése a térségben.

Ha már az évfordulóknál tartunk, nem árt megemlíteni, hogy 157 éves lenne a telefon feltalálója is. 1847-ben Edinburgh-ban, március 3-án született Alexander Graham Bell, aki 1876-ban feltalálta a messzeszólót, amit ma telefonnak nevezünk.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés