Connect with us

technokrata

Már léteznek életmentő defibrillátor drónok

e-Egészségügy

Már léteznek életmentő defibrillátor drónok

Már léteznek életmentő defibrillátor drónok

A drónok gazdasági hasznáról nagyon sokat hallani, de kevesebbet tudunk a drónok egészségügyben betöltött szerepéről, pedig a jól megépített és irányított technikai eszköz segítségével komoly eredmények érhetők el akár az életmentés, akár az emberi élet védelme területén.

Már léteznek életmentő defibrillátor drónok, vér- és vérkészítményt vagy éppen gyógyszert, élelmiszert szállító drónok.

2022-ben jelent meg a hír, hogy egy tesztprojekt keretében a drón először mentett közvetlen módon emberi életet, amikor egy hólapátolás közben rosszul lett idős, svéd emberhez perceken belül eljuttatta az életmentő defibrillátort. Csak orvos volt a közelben, készülék nem, ám a drón segítségével az is gyorsan eljutott a beteghez. Egy hollandiai egyetemen ezt továbbgondolva olyan defibrillátort fejlesztettek, amely magában a drónban van. Svájcban, Né­metországban, az Egyesült Államokban és Japánban pedig orvosi drónok működnek, amelyek rövid idő alatt a vért és vérkészítményeket juttatják el a megfelelő egészségügyi intézménybe vagy helyszínre.

De nem csak orvosi eszközt lehet szállítani drónnal, hanem élelmiszert is. Szintén a közelmúlt híre, hogy a kínai Nagy Falon is elindult a drónos kiszállítás: mivel van olyan hely, ahol 50 percen belül nincs víz és élelmiszer, így vészhelyzet esetén drónnal viszik oda a bajba jutott turistának az élelmet, szükség esetén akár életmentő gyógyszert. Ezt még lehet fokozni, hiszen a Lausanne-i Műszaki Egyetemen puffasztottrizs-szeletekből ehető szárnyú mentődrónt készített egy kutatócsoport, amivel az életmentő teher arányát 50 százalékra növelték. Az emberi élet védelmére hozott ötletek tárháza végtelen: egy kínai egyetem hallgatói például olyan drónt terveztek, ami az épületről leugró embereket menthetik meg, és amely jól alkalmazható súlyos tűzeseteknél. A szerkezet négy különálló drónból áll, amiket egy háló köt össze, és bármely magasságban működőképes.

A drónok a közvetett életmentésben is komoly szerepet kapnak. Nyáron még egy közel 50 fős magyar tűzoltó csapat Észak-Macedón területen oltotta a tüzet, segítségnyújtásuk kapcsán külön kiemelték a drónok alkalmazását. Az elmúlt hetekben pedig az árvízi védekezésben vetették be a korszerű eszközöket, a rendőrség és a hadsereg drón- és helikopterpilótái a Duna áradási irányainak feltérképezésében és mentési terv előkészítésében nyújtottak segítséget a vízügyi szakembereknek.

A felsoroltak ellenére a hangsúly még mindig a 30 milliárd eurós kereskedelmi, gazdasági célú drónpiacon van, de a drónok az élet minden szegmensében megjelennek. Egyre több szakemberre van szükség, akik nem csak a fejlesztésben, hanem a drónok működtetésében is részt vesznek.

„A világból érkező hírek is mutatják, hogy nagyon sok kiváló ötlet egyetemi kutatócsoportokban fogalmazódik meg elsőként, és a Gábor Dénes Egyetemen is ilyen nyitott, kreatív gondolkodásra bíztatjuk hallgatóinkat. Nálunk nem csak dróntechnológia műszaki paramétereit, a képfeldolgozás elméleti és gyakorlati megoldásait ismerhetik meg, hanem a kinyert adatok hatékony és főként pozitív célú hasznosítását is – mindezt a mesterséges intelligencia bevonásával”

– mondta el Dr. Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke.

Előrejelzések szerint az EU légi forgalma az elkövetkezendő 20 évben 50%-kal növekszik majd, 2035-re a pilóta nélküli légi járművek ágazata több mint 100 000 embert fog foglalkoztatni, és az ágazat fejlődésének évente több mint 10 milliárd euró értékű gazdasági hatása is lesz.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További e-Egészségügy

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés