Connect with us

technokrata

A cargo-partner fennállásának 30. évfordulóját ünnepli Magyarországon

Ipar

A cargo-partner fennállásának 30. évfordulóját ünnepli Magyarországon

A cargo-partner fennállásának 30. évfordulóját ünnepli Magyarországon

A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szolgáltató több országban is jelentős évfordulót ünnepel idén. Ezen mérföldkövek is tanúsítják a vállalat folyamatos magyarországi, tajvani és szerbiai növekedését és sikereit.

A NIPPON EXPRESS HOLDINGS, INC. csoport tagjaként az 1983-ban Ausztriában alapított cargo-partner folyamatosan bővítette hálózatát az elmúlt 40 évben. A kezdeti közép- és kelet-európai fókusz után hamarosan kiterjesztette szolgáltatásait az USA, Ázsia és Óceánia felé is. Idén több irodája is kerek évfordulót ünnepel, amivel egyszerre ismeri el a múltbeli teljesítményeket és köteleződik el a sikeres jövő iránt.

Luca Ferrara, a cargo-partner vezérigazgatója megjegyezte:

„Magyarországtól Szerbián át Tajvanig örömmel ünnepeljük ezen mérföldköveket kollégáinkkal világszerte. Hálásak vagyunk ügyfeleinknek, partnereinknek és munkatársainknak a rendületlen bizalomért és támogatásért, és várakozással tekintünk a közös növekedés és sikerek elkövetkező éveire.”

30 éve Magyarországon

A cargo-partner Magyarország 1994-ben a budapesti nemzetközi repülőtéren nyitotta meg első irodáját, és mára a légi és tengeri szállítmányozás piacvezető vállalatává vált, amelyet kiterjedt közúti szállítási és logisztikai szolgáltatások egészítenek ki. Napjainkban a magyar csapat három telephelyen működik: a budapesti központban, a cross-dock raktárral ellátott reptéri telephelyen és a 30 000 m²-es gyáli raktárában. Több mint 190 munkatársával a cargo-partner Magyarország folyamatosan bővíti szolgáltatási körét és kapacitásait.

30. évfordulója alkalmából a cargo-partner Magyarország október 17-én nagyszabású ünnepséget rendezett Budapesten, a magyar vasúttörténet egyik legnagyobb, európai viszonylatban is párját ritkító csarnokrendszerében, az Eiffel Műhelyházban, amelyet felújítása óta a Magyar Állami Operaház művészeti központként használ. A rendezvényen izgalmas kerekasztal-beszélgetésen vett részt az iparág néhány vezetője, köztük Becze Attila (a cargo-partner Magyarország és Románia alrégió igazgatója), Kiss Péter (a METRANS vezérigazgatója), Kossuth József (a Budapest Airport cargo igazgatója) és Pap József (Head of Excellence and Process Management – Supply Chain CNS, Nokia Cloud and Network Services) folytattak izgalmas eszmecserét a logisztikai iparágat érintő változásokról és a jövőbeli trendekről.

20 éve Szerbiában

A cargo-partner 2004-ben alapította első szerbiai irodáját (Novi Sad) Újvidéken, majd hamarosan a belgrádi repülőtérre is kiterjesztette tevékenységét. A szerbiai cargo-partner napjainkban négy helyszínen több mint 140 munkatárssal van jelen, és a légi, tengeri, közúti és vasúti szolgáltatások széles skáláját, valamint a legmodernebb logisztikai megoldásokat kínálja 8000 m² raktárterületen.

Október 10-én ügyféltalálkozóval egybekötve ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját a belgrádi Infinity Event központjában. Az ünnepség mintegy 400 vendége között olyan ügyfelek és partnerek is jelen voltak, mint Christian Ebner (Ausztria szerbiai nagykövete) és Jürgen Schreder (az Advantage Austria szerbiai, észak-macedóniai és montenegrói kereskedelmi tanácsosa).

20 éve Tajvanon

Az európai és amerikai sikereket követően a cargo-partner Ázsiában is terjeszkedett, és 2004-ben megnyitotta első irodáját Tajvanon, majd 2005-ben Hongkongban, 2006-ban pedig Sanghajban. Ma a cargo-partner szilárdan jelen van az ázsiai és csendes-óceáni térségben: több mint 470 munkatárssal kínál elsőrangú logisztikai megoldásokat Kínában, Hongkongban és Tajvanon.

A cég szeptember 12-én ünnepelte évfordulóját, ahol jelen voltak a társaság vállalati és regionális vezetőségének legfontosabb tagjai. Az est fénypontja a hagyományos dharma szertartás volt, amely a társaság egységét és előremutató jövőképét szimbolizálta. A formális ünneplés mellett a rendezvényen játékos jelmezbál is volt a munkatársak számára, amelyen a csapattagok átérezhették az ünnepi hangulatot, és megmutathatták kreativitásukat.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Ipar

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés