Connect with us

technokrata

A Microsoft és a Sun Microsystems ˝kibékültek˝

Laptop

A Microsoft és a Sun Microsystems ˝kibékültek˝

A szoftveriparág két meghatározó nagyvállalata több éves folyamatos ellenállás után végül megállapodott egymással.

Még pénteken jelentette be a Sun Microsystems, hogy az ˝örök ellenségnek˝ tartott Microsofttal új fázisba léptek, ami a jogi és technikai együttműködést illeti. A 10 évre szóló megállapodás során Redmond 700 millió dollárt fizet a Sunnak a fennálló antitröszt viták megoldására, s újabb 900 millió dollárt juttat a szabadalmi perek megszüntetése végett. Összességében majd 2 milliárd dollárt ˝pumpál˝ a Microsoft a Sun Microsystems-be, mivel körülbelül 350 millió dollárt azért utalnak át az előzőeken felül a (volt) riválisnak, hogy kifizessék a felhasznált technológiák jogdíjait.

Steve Ballmer és Scott McNealy, a két vállalat vezérigazgatója mindezt egy San Francisco-i sajtótájékoztató keretei között jelentették be, ahol a kibékülés jelképeként egy-egy jéghoki mezt ajándékoztak egymásnak. ˝Cégeink továbbra is komolyan versenyezni fognak egymással, de az egyezmény az együttműködés új alapjait is lefekteti, melynek előnyeit mind cégeink, mind ügyfeleink élvezni fogják.˝ – mondta Ballmer. McNealy elárulta azt is, hogy már közel egy éve dolgoztak az egyezség részleteinek kidolgozásán, mely végleges formáját egyébként alig pár órával a sajtótájékoztató előtt érte el.

A Microsoft számára újabb jogi tehertéltől való megszabadulást jelent a Sunnal kötött megállapodás. Ehhez hasonló lépésre tavaly májusban szánták el magukat, amikor az America Online-nal kötöttek egy 750 millió dolláros szerződést (többek között ennek ˝köszönhető˝, hogy az AOL lemondott a Netscape további fejlesztéséről). Egy hasonló kaliberű per azonban még folyamatban van Redmond ellen: a RealNetworks tavaly decemberben perelte be egy milliárd dolláros összegre trösztellenes okok miatt az óriásvállalatot.

Ugyanezen napon jelentette egyébként be a Sun Microsystems azt is, hogy a korábbi profitfigyelmeztetést követően meg fog válni 3300 alkalmazottjától. Ehhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy az elmúlt negyedévben nagyobb veszteségeket ˝sikerült˝ elérnie a cégnek, mint amennyire korábban számítottak.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés