Connect with us

technokrata

Menetel előre a Sony Ericsson

Kütyük

Menetel előre a Sony Ericsson

A Sony Ericsson bejelentette, hogy az elmúlt negyedévben 8,8 millió darab mobiltelefont adott el, ami mintegy 63 százalékos növekedést jelent a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest.

A svéd-japán vállalat az első negyedévben 1,6 milliárd dolláros bevételre tett szert, ami éves szinten 66 százalékos növekedést jelent. A Sony Ericsson adózás utáni nyeresége 98,5 millió dollárra tehető, és elmondható, hogy a legutóbbi immár egymás után a harmadik olyan negyedév volt, melyben a vállalat nyereséges tudott lenni.

Szakértők szerint a Sony Ericsson kiváló teljesítménye egyrészt annak köszönhető, hogy a vállalat lényegében minden szegmensben képes volt versenyképes új mobiltelefonokkal előrukkolni, másrészt pedig az is fontos szerepet játszott a sikerben, hogy a mobil készülékek piaca továbbra is növekszik. A Sony Ericsson korábban úgy vélte, hogy 2004-ben 520 millió mobiltelefont fognak eladni világszerte, most viszont a cég szakemberei már úgy gondolják, hogy idén globálisan több mint 550 millió mobil fog gazdára találni.

˝Immár a harmadik olyan negyedévünket zártuk le, melyben folyamatosan nyereségesek tudtunk lenni. A GSM, az UMTS és a különböző japán mobil szabványokra egyaránt odafigyelünk, és talán ez lehet a sikerünk kulcsa. Mindenkit biztosíthatunk a felől, hogy a jövőben is számos új készüléket fogunk bejelenteni˝ – nyilatkozta Katsumi Ihara, a Sony Ericsson elnöke.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés