Connect with us

technokrata

Integrált víruskereső a Windows-ban?

Dotkom

Integrált víruskereső a Windows-ban?

A vírusok növekvő fertőzőképessége és a védtelen személyi számítógépek egyre nagyobb száma miatt nő a nyomás a Microsofton, hogy ellássa antivírus szolgáltatással is a Windows-t. Az antitröszt perek ugyanakkor visszatartó erőt képeznek, mondta Redmond egyik ügyvédje.

Brad Smith, a Microsoft egyik vezető tanácsadója szerint a Microsoft ügyfeleinek 70 százaléka nem rendelkezik naprakész vírusvédelemmel. Egy ilyen szolgáltatásnak az operációs rendszerbe való integrálása azonban jelentős hatással lenne az antivírus termékeket forgalmazó cégekre illetve ezek piacára. Éppen ezért – Smith szerint – a Microsoftnak mindmáig nincsen konkrét döntése a kérdéssel kapcsolatban, már ami a jövő Windows-ait illeti.

Az is visszatartó erő a szoftverfejlesztő számára, hogy az elmúlt években több ilyen ˝árukapcsolás˝ miatt is beperelték már, szerte a világon. Ismeretes, hogy az Internet Explorer és a Windows Media Player operációs rendszerbe való integrálása antitröszt perek sokaságát indította el. Az Európai Bizottság nem is olyan régen úgy találta, hogy Redmond médialejátszójának a Windows-ba való bevitelével elérték a versenyhelyzet elnyomását, s a szoftverfejlesztő így jogtalan előnyhöz jutott. A pert a sértett riválisok, például a Seattle-i RealNetworks, kezdeményezték.

Tavaly óta kapott igazán lendületet az a vita, hogy a Microsoft fog-e saját antivírus motort alkalmazni OS-eiben – ekkor vásárolta meg ugyanis Bill Gates cége a romániai GeCAD Szoftware nevű, vírusellenes motort fejlesztő céget. Az IT-biztonsággal foglalkozó vállalatok némelyikének vezetői kijelentették, hogy ha ez meg is történne, az sem jelentene cégükre nézve gyors ˝halált˝; akkor azzal tudnák meggyőzni az ügyfeleket, hogy Redmond szolgáltatásánál jobb védelmet kínálnak.

Mindenesetre annyi változás várható a Windows XP SP2 (illetve a megújult operációs rendszer) megjelenése kapcsán, hogy a szoftverben helyet kap az úgynevezett Windows Security Center, ahol a felhasználók rendszerük biztonsági beállításairól tájékozódhatnak. Itt, többek között, a rendszerre feltelepített antivírus program is ellenőrizhető, bár maga a Security Center nem kínál víruskeresési szolgáltatást, azt továbbra is külső cégek termékeire bízza.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés