Connect with us

technokrata

Csak anyámnak akartam segíteni – vallotta a vírusíró

Dotkom

Csak anyámnak akartam segíteni – vallotta a vírusíró

A Sasser alkotója, a 18 éves német Sven Jaschan alig pár órával elfogása után már szabadlábra is került, a bűnüldöző hatóságok szerint ugyanis nem várható, hogy megszökik az igazságszolgáltatás elől.

Még a múlt hét végén, pénteken ˝csaptak le˝ a rendőrök a Németország északi részén található, alig 920 lakossal bíró Waffensen városkában élő gyanúsítottra, a 18 éves Sven Jaschanra, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő írta a Sasser féregvírust (vagy annak legalább egy változatát). Letartóztatása után pár órával már óvadék nélkül szabadlábra is engedték Jaschant, arra hivatkozva, hogy a fiú minden bizonnyal nem fog elrejtőzni a felelősségre vonás alól.

A szakközépiskolában tanulmányait mostanában befejező fiatal érdekes indokkal állt elő, amikor arról kérdezték, miért készítette el és engedte szabadjára a Sassert. Amint azt az ügyész szóvivője elmondta a Der Spiegel magazinnak, vélhetőleg édesanyja és nevelőapja ˝PC Help˝ üzletét akarta fellendíteni; bár egyelőre fenntartásokkal kezelik ezt a verziót. A szülők vállalkozása egyébként számítógépek javításával foglalkozott, így az idejét évek óta programozással (is) töltő Jaschan érvelése még logikusnak is tűnhet.

Ez azonban nem mentesítő körülmény: a német fiúra akár 5 év börtönbüntetés is várhat az ország törvényei szerint. A júniusra halasztott tárgyalás során számítógépes szabotázzsal is megvádolhatják a Sasser alkotóját – ám a maximális büntetést minden bizonnyal meg fogja úszni, mivel csak nemrég lett felnőtt. A féreg szabadon engedésének pillanatában még tizenhét éves Jaschan ennek a körülménynek a figyelembevételével valószínűleg enyhébb ítélet elé néz majd.

A fiút egyébként mind a szomszédjai, mind az osztálytársai visszahúzódónak, csendesnek tartották, s nem is sejtették róla, hogy mire készül. Apja és annak jelenlegi felesége azonban már hónapokkal előbb előrelátni vélték a nemrég történteket. Jaschan ugyanis beszámolt apjának arról, hogy készített egy számítógépes férget; mire édesapja kérdőre vonta, mivel először azt hitte, fia csak tréfálkozik. Egy alaposabb beszélgetés után kiderült, hogy a fiú nem akart kárt okozni, valószínűleg csak kíváncsiságból foglalkozott a vírusírás rejtelmeivel (legalábbis az apja szerint). Mindezt a férfi az RTL tévécsatornának adott interjújában közölte a nyilvánossággal – Jaschan és édesanyja nem kívánták kommentálni a történteket.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés