Connect with us

technokrata

Senorg: emelkedő eladások, növekvő takarékosság

Laptop

Senorg: emelkedő eladások, növekvő takarékosság

2004 első negyedévében mintegy 29 százalékkal több hordozható gép talált gazdára, ami nem sokkal marad el a tavalyi év második felében realizált 35% körüli növekedéstől.

Miként világszerte, így hazánkban is a vártnál jobban növekedtek az új személyi számítógépek eladásai a tavalyi év első negyedévéhez képest. Funtek Sándor, a Senorg Rt. vezérigazgatója szerint ha az egyes részkategóriák forgalmát külön is vizsgáljuk, a kép ennél azért árnyaltabb, bár a növekedés ténye kétségtelen.

„Mintegy tíz százalék körüli növekedéssel minden piaci szereplő számolt az idei évre, ehhez képest azonban az eladások a vártnál nagyobb, mintegy 12-13 százalékos bővülést mutatnak.” – mondta Funtek Sándor. Az asztali- és a hordozható gépek eladásának arányát érintő jóslatok szerint a cégek kiöregedő asztali gépeiket egyre inkább hordozható eszközökkel pótolják majd. Ez a tendencia a tavalyi évben még igazolódni látszott, de az ebből levont következtetések túlzónak mutatkoztak. 2004 első negyedévében mintegy 29 százalékkal több hordozható gép talált gazdára, ami nem sokkal marad el a tavalyi év második felében realizált 35% körüli növekedéstől. A megvizsgált két negyedév közötti különbség nem értékelhető csökkenésként, hiszen az informatikai szektor éves forgalmának nagyobb része az év utolsó harmadában realizálódik. Így akár a tavalyit is meghaladó növekedést is hozhat az év hátralévő része. „Meglátásunk szerint a piac bővülése tartani fogja jelenlegi ütemét. Sem kirobbanó felfutással, sem kiemelkedő visszaeséssel nem számolunk.”

Az asztali gépek beszerzési ára sokkal gyorsabban és radikálisabban csökkent, mint a közel azonos specifikációval rendelkező hordozható gépeké, ugyanakkor a laptopok értékállóbbak. Ebből két következtetés vonható le. Az egyik, hogy egy asztali gépekből álló gépparkot költséghatékonyabb korszerűen tartani, bár az is igaz, hogy egy ugyanolyan konfigurációt képviselő hordozható gép például 3 évesen jobb áron adható el, mint egy asztali gép, melyek piaci értéke ekkor már szinte nulla. A másik, kereskedőket érintő tény, hogy az eladások növekedése nem áll egyenes arányban a bevétel növekedésével. Tehát a magyar piacon is az a jellemző, hogy a forgalom volumene növekszik, de az eladási árak is csökkennek, ezért az árbevételek is csak mérsékeltebben tudnak emelkedni, ami a realizált nyereségre még fokozottabban igaz.

„Általában elmondható, hogy az új, vagy divatosnak számító technológiák terjedése szinte mindig lassabb, mint azt az elemzők feltételezik.” – állapította meg Funtek Sándor. Hasonló jelenség játszódott le a monitoroknál is. Az iparági prognózisokban az LCD kijelzők robbanásszerű terjedése szerepelt, de ehhez képest még mindig rengeteg katódsugaras monitor fogy ott, ahol a két technológia használati értéke azonos. „Ugyanezt elmondhatjuk több, az elmúlt néhány évben beharangozott technológiai váltásról. Valóban megtörténnek, de sokkal lassabban, mint várják.” Az ok egyértelmű: számos felhasználó, ha választani kell az innovatív technológia és a versenyképes, de kommersz egységek használata között, inkább a rövid távon takarékosabbnak tűnő megoldás javára dönt.

Mivel általánosságban elmondható, hogy a térség cégei ahol lehet spórolnak, legtöbbjük a gépeit is addig használja, amíg csak tudja, sokszor bőven az amortizáción túl, így azokat csak akkor cserélik, amikor már végképp nincs más választás. Ezt igazolják az új gépek vásárlásakor leadott, használt 486-os gépek is.

Összességében a térség, és ezen belül a magyar PC piac egy-két évig még dinamikusan növekszik, mert most ért el Európáig az a gépcsere hullám, ami néhány évente „körbefut” a világon. Ennek ellenére a cégvezető szerint az eszközkorszerűsítésre kisebb összegeket fordítanak majd, mint azt sok szakértő jelenleg feltételezi.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés