Connect with us

technokrata

Terrorizmust támogató website-ok?

Kütyük

Terrorizmust támogató website-ok?

Terrorizmussal kapcsolatba hozható cselekmények miatt több webhely üzemeltetőjét tartóztatták le a múlt hét végén az amerikai hatóságok felhívására.

A harmincéves Babar Ahmad előzetes letartóztatásban várja Londonban a bíróság döntését, mi történjék vele azután, hogy az Egyesült Államok kiadatási kérelmet nyújtott be Nagy-Britannia számára. Az amerikai hatóságok ugyanis szeretnének saját maguk ítélkezni a férfi felett, mivel azzal gyanúsítják – többek között -, hogy anyagi támogatásban részesítette a terrorizmust és a tálib rendszert. Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma szerint Ahmad az Interneten át is támogatta a szélsőséges iszlám erőket – ha ez igaznak bizonyul, akkor akár 20 évnyi börtönbüntetést is kaphat egy (amerikai) szövetségi börtönben.

Az arab származású férfi két website-ot is üzemeltetett az Újvilágban. Az Azzam.com és a Qoqaz.net domainűeket. Az elsőt nevadai és connecticuti Internet-szolgáltatóknál hostolták, a másik működését az ország határain kívülről biztosították. Ahmadra nem volt azért olyan könnyű rátalálniuk az amerikaiaknak: a férfi ugyanis titkosított adatátvitelt és álneveket használt a website-okhoz való kapcsolódáskor, állítja az a 37 oldalas beadvány, ami részletesen taglalja a vád állításait.

2000. februárja és 2001. decembere között mindkét webhelyen arra bíztatták a muszlimokat, hogy minden eszközzel álljanak a dzsihad rendelkezésére, illetve, hogy vegyenek erőnléti órákat és lőfegyver használatára is képezzék ki magukat – állítja az Igazságügyi Minisztérium. Azt is megemlítik, hogy állítólag a két website-on arra vonatkozó instrukciókat is lehetett találni, hogyan lássák el pénzzel a tálib rendszert (például jótékonysági szervezeteknek feltüntetett alapítványokon keresztül, átutalással).

Ahmad egyébként már egy éve a brit nyomozók figyelmébe került, amikor rájöttek arra, hogy az arab származású férfi az Egyesült Államok tengerre vonatkozó hadászati tervei iránt érdeklődik. Ahmad igyekezett kipuhatolni, hogy a flotta hol a leginkább sebezhető egy esetleges terrorista akció esetén, közölte az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés