Connect with us

technokrata

Terroristáknál is komolyabb ˝vérdíjat˝ a spammerek fejére?

Dotkom

Terroristáknál is komolyabb ˝vérdíjat˝ a spammerek fejére?

Mennyi pénz kellene, hogy feldobjanak egy spammert – avagy hamarosan már többet ér egy spammer ˝feje˝, mint egy köztörvényes bűnözőé?

Az USA-beli Szövetségi Kereskedelmi Bizottság felmérése szerint legalább 100 ezer dollár kellene fejenként ahhoz, hogy a kéretlen levelek millióit elküldő spammerek egy részét nyakon lehessen csípni azáltal, hogy valaki értesíti a hatóságokat az illető(k) elérhetőségéről. Az FTC szerint egy ilyen program akkor lenne sikeres, ha 100-250 ezer dolláros összegeket tűznének ki egy-egy spammer ˝fejére˝- ez pedig jóval több, amit például az a nyomravezető kap, aki a legveszélyesebb bűnözők vagy terroristák egyikéhez vezeti el a rendőröket. Összehasonlításul: az FBI az USA-ban körözött 10 leghírhedtebb bűnözőért fejenként 50 ezer dollárt kínál.

Maga a Kongresszus kérte arra a szervezetet, hogy dolgozzon ki egy jelentést, melyben a ˝vérdíjak˝ spammerekre való kiterjesztését vizsgálják. Az FTC végül nem foglalt állást amellett, hogy egy ilyen rendszer létrehozása jó ötlet lenne-e; vannak ugyanis hátrányai is a megoldásnak. A nyomravezetőket az adófizetők pénzéből kell jutalmazni, mivel a spammerektől beszedett büntetések nem jelentenek elegendő anyagi fedezetet az alap feltöltésére.

Ki lehet a potenciális informátor? Az ügynökség szerint mindenki, aki például a egy spammerrel együtt dolgozik, vagy elég közel áll hozzá, és így tudomása van az illegális tevékenységéről. Márpedig a spammerek is érintkeznek más emberekkel, tehát biztosan találnának olyanokat, akiket ennyi pénz motiválna.

Hasonlóval már a Microsoft is kísérletezett: Redmond még tavaly jelentette be Anti-Virus Reward Program nevű akcióját, melyben egy ötmillió dolláros alapot hozott létre. Ebből azóta már több digitális kártevő megírójára (például a Blaster és a Mydoom alkotójára) is kirótt 250 ezer dollárnyi ˝fejpénzt˝ a szoftverfejlesztő cég, azaz ekkora összeget kínált fel annak, aki nyomra vezeti a kérdéses férgek eredetével kapcsolatban a hatóságokat. Az első sikerre majd’ egy évet kellett várni: egészen a Sasser nyár elején történt elfogásáig nem hozott eredményt a program, a német fiatal rendőrkézre kerítését azonban egyértelműen a projekt sikereként értékelik.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés