Connect with us

technokrata

Több mint százmillió vállalaton belüli elektronikus üzleti rendszerekre

Dotkom

Több mint százmillió vállalaton belüli elektronikus üzleti rendszerekre

Újabb nyertesek a GVOP-2004-4.1.1. pályázaton.

A GVOP-2004-4.1.1. (Vállalaton belüli elektronikus üzleti rendszerek) pályázat keretében Magyari László, a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program Irányító Hatóság vezetőjének döntése szerint újabb hat pályázó nyert el az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló támogatást.

A mostani nyertesek támogatásának összege 93.916.281 forint.

A pályázatok benyújtásának határideje ebben az évben 2004. december 31. A pályázat sikeres volt, ezért a nagy érdeklődésre való tekintettel az Irányító Hatóság a meglévő források átcsoportosításával többletforrást biztosított erre a pályázatra. Így a 2004-2006 között rendelkezésre álló keret 5,3 milliárd forint.

A források felhasználásával újabb jelentős projektek valósultak meg, eredményesen hozzájárulva ezzel is a GVOP fő céljának, Magyarország versenyképességének fejlesztéséhez.

Korábban a GVOP-2004-4.1.1. (Vállalaton belüli elektronikus üzleti rendszerek) pályázaton október 30-án hirdettek először nyertest, akkor tizenhét cég nyert 366.946.458 forint támogatást.

A nyertesek jogszabály szerint nyilvánosságra hozható adatai a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján és a Közreműködő Szervezet, az IT Információs Társadalom Kht. honlapján is olvashatóak.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés