Connect with us

technokrata

NTT DoCoMo P700i: az eddigi legkönnyebb, gombnyomásra kinyíló FOMA mobil

Kütyük

NTT DoCoMo P700i: az eddigi legkönnyebb, gombnyomásra kinyíló FOMA mobil

Az NTT DoCoMo ma két vadonatúj mobiltelefont jelentett be, melyek közül a P700i típusjelzésű modell az eddigi legkönnyebb FOMA készülék.


A 102 milliméter hosszú, 49 milliméter széles és 22 milliméter vastag újdonság mindössze 102 grammot nyom a mérlegen, ami egy harmadik generációs (3G) mobiltól igen csak szép eredmény. A belül elhelyezett, TFT technológiájú, 2,2 colos képátlójú fő kijelző QVGA, vagyis 240×320 pixeles felbontással rendelkezik és 65.536 színárnyalatot tud megjeleníteni. A 0,9 colos képátlóval rendelkező STN külső kijelző nem színes, hanem csak monokróm, felbontása pedig 96×25 képpont.

Természetesen a digitális fényképezőgép sem hiányzik a készülékből: ez esetben egy 1,25 megapixeles felbontású példányhoz van szerencsénk, de ez még nem minden, ugyanis ezenkívül belül is fellelhetünk egy elsősorban videóhíváshoz használatos kamerát, mely 0,1 megapixeles felbontással bír. A képek és videók egyrészt a belső memóriába, másrészt pedig miniSD memóriakártyákra menthetők el.

Az ezüst, kék és pink színekben kapható, kagylóformájú P700i különlegessége, hogy a felső rész egyetlen gombnyomásra automatikusan felnyílik. A készülék a gyári adatok szerint 460 órás készenléti időt, 140 perces beszélgetési időt, illetve mintegy 90 perces videóhívási időt biztosít használója számára.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés