Az SAP AG elnök-vezérigazgatója, Henning Kagermann meggyőződése szerint a kommunikációs eszközökbe, otthoni termékekbe és üzleti folyamatokba ágyazott informatika lesz az innováció és az üzleti növekedés fő motorja a XXI században. A CeBIT 2005 hivatalos nyitóünnepségén Kagermann pozitív képet festett az ágazat jövőjéről, amennyiben szereplői hajlandóak segítséget nyújtani a vállalatoknak azoknak az új üzleti modelleknek a kidolgozásához és bevezetéséhez, amelyek segítségével termékeiket és szolgáltatásaikat megkülönböztethetik a versenytársakétól. Az idén Kagermann gondolataival indult a világ legnagyobb informatikai szakvására, a hannoveri CeBIT, amelyre több mint 500 ezer látogatót várnak március 16-áig.
Beágyazott és láthatatlan technika
Napjainkban az infokommunikációs technológia olyan mértékben áthatja az üzleti, a tudományos és a hétköznapi élet minden területét, hogy jelenletét már-már magától értetődőnek vesszük. Ezzel együtt a technika egyre inkább eltűnik használói szeme elől. Jóllehet, így bizonyos szempontból elveszti varázsát, relevanciája megmarad. Sőt, az informatika fontossága minden korábbi szintet felülmúl. Az otthoni felhasználók készek olyan technikai megoldásokra költeni, amelyek érzelmeket váltanak ki belőlük: hajlandóak megfizetni például az elegáns designt, mint a vágyott életstílus státuszszimbólumát. A kommunikáció, az informatika és a szórakozás konvergenciája a felhasználók és a gyártók szemében is lényeges motivációs tényező. Vannak azonban olyan technikai innovációk, amelyek lehetőségeit még nem aknáztuk ki teljes egészében. Ilyenek például az IP-hálózatok, a VoIP, a grid-számítástechnika és az UMTS.
Az üzleti működés katalizátora
A vállalatok világában az informatikai automatizálja, felgyorsítja és integrálja az üzleti folyamatokat. Az áruk, a tőke és az információk nemzetközi vérkeringését olyan technológia tartja fenn, amely egykor puszta automatizációs eszközként jelent meg a piacon. Ma az informatika a sikeres globális üzleti működés kulcsa és katalizátora. Számos gyártó több mint 50 százalékban a beágyazott szoftverrendszereknek tulajdonítja termékei versenyelőnyét.
A folyamatok megújítása fontosabb a termékinnovációnál
A globális verseny és piacra lépés akadályainak megszűnése arra kényszeríti a vállalatokat, hogy új módszerekkel vegyék fel a küzdelmet versenytársaikkal szemben. A cégek úgy látják, hogy jövőbeni sikerük nagyobb mértékben függ üzleti modelljük (a szervezetükre jellemző működési rend) megváltoztatásától, mint működési profiljuktól (attól, hogy valójában mivel is foglalkoznak). A termékinnováció helyett egyre inkább az üzleti modell megújítása a legfontosabb versenytényező. A vállalatvezetők világszerte kiemelt szerepet tulajdonítanak az informatikának az üzleti folyamatok megújításához szükséges rugalmasság megteremtésében. Mindinkább felismerik az informatika átformáló erejét és stratégiai fontosságát. Az ágazatnak magának is reagálnia kell erre a trendre.
Ébresztő!
Kagermann szerint az informatikai szektor feladata, hogy ösztönözze az innovációt a gazdaság többi ágazatában. A történelemben most először az informatikának lehetősége nyílik arra, hogy felruházza a vállalatokat az innovatív üzleti modellek bevezetéséhez szükséges rugalmassággal – és ez az ágazat felelőssége is egyben. Az IT-szektornak kell elhordoznia ezt a terhet, hiszen egyetlen más iparág sem rendelkezik ilyen óriási innovációs potenciállal, erőforrásbázissal, teremt ekkora értéket és áll kapcsolatban ennyi gazdasági területtel.
Az informatika valódi iparág
Az IT-ágazat kinőtt a gyerekcipőből, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Elindult a konszolidáció útján, árverseny jellemzi, ügyfelei pedig már nem feltétlenül ugranak az új technikára, hanem inkább megvárják, amíg az érettebb fázisba jut és csökkennek az árak. Az informatika csak úgy tudja kiaknázni lehetőségeit, ha könnyen kezelhető és integrálható, biztonságos, nyílt, szabványalapú megoldásokkal reagál ügyfelei növekvő teljesítményigényére. Kagermann meglátása szerint ezek a szempontok rendkívül fontos szerepet játszanak majd a rugalmasság és az innováció motorjaként funkcionáló informatika jövőjében.
Az üzleti és a technológiai megoldások találkozása
A mainframe számítástechnika, a kliens-szerver architektúra és az Internet fejlődése nyomán elérkezett az információ korának negyedik szakasza, amelynek fő jellemzője az üzleti és a technikai működés összeolvadása. Míg azonban az infokommunikáció más területein óriási (átlagosan kétévente megduplázódó) produktivitás-javulás lépett fel, a szoftverágazatnak hat évre volt szüksége ugyanilyen mértékű fejlődéshez. A szolgáltatásorientált architektúrák és a webszolgáltatások megjelenésével azonban ez a szektor is óriási ugrás előtt áll. E technológiák és infrastruktúrák előretörésével párhuzamosan nő a kereslet a vállalatok körében a piaci versenyelőnyt hozó, rugalmasabb üzleti modellek bevezetése iránt.
Tér a növekedéshez
Kagermann a hagyományos ipari alkalmazások mellett az innovatív otthoni termékek szegmensében is komoly lehetőségeket lát a „beágyazott szoftverek” számára. A gépkocsigyártó vállalatok vezetői innovációik 80 százalékát már ma is olyan infokommunikációs technológiáknak tulajdonítják, amelyek nagy része szoftvertámogatással működik. Ezek a beágyazott rendszerek egyre intelligensebbek és vonzóbbak, hiszen láthatatlanul működnek, és nem kényszerítik felhasználóikat a bonyolult technikai részletek megismerésére. A beágyazott rendszerek megalkotásához interdiszciplináris gondolkodásra illetve fejlesztésre van szükség, és – Kagermann szerint – az európaiak jól tudják kamatoztatni erősségeiket az ilyen, természetüknél fogva összetett projektekben. Hasonlóan ahhoz, ahogy a mobil telefonhálózatok új távlatokat nyitottak meg Európa távközlési ágazata előtt, a „termékbe épített” szoftverek is óriási lehetőségeket hordoznak az európai országok gazdasági fejlődésének és exportjának ösztönzése szempontjából.
A globalizációval számolni kell
A globalizáció adott feltétel a mai világban és mindenkinek meg kell próbálnia előnyt kovácsolni belőle. Az SAP vezérigazgatója rengeteg új lehetőséget lát abban, ahogy az informatika új piacokra nyit kaput, és egyébként elérhetetlen felhasználókat, ismereteket és termékeket tesz hozzáférhetővé. Az informatika biztosítja az információk, a know-how és a piacok korlátlan elérését. A Bulgáriában, Indiában és Kínában létrehozott irodák például lehetővé teszik az SAP számára a helyi szellemi tőke hasznosítását, ugyanakkor hozzáférést nyújtanak a helyi munkaerő számára a globális tudáspiachoz. Ily módon az informatika elősegíti a munkahelyteremtést, az új termékek, szolgáltatások kidolgozását, és ezen keresztül a helyi gazdaság fejlődéséhez, valamint a digitális szakadék megszüntetéséhez is hozzájárul.
Láthatóbb jelenlét
Az informatikai ágazat magára talált 2004-ben, és ez a felfelé ívelő trend minden jel szerint 2005-ben is folytatódik. Ám a szektornak ki kell törnie a „védőburokból”. Az informatika láthatatlanabbá válásával párhuzamosan a tudományos és az üzleti élet szereplőinek egyre láthatóbbá kell tenniük jelenlétüket és együttműködésüket a társadalom számára. Az informatikai cégeknek a jövőben is szükségük lesz a CeBIT-hez hasonló szakmai seregszemlékre, de emellett – az IAA nemzetközi autóipari kiállítástól a Frankfurti Könyvvásáron keresztül a National Manufacturing Week szakkonferenciáig – más ágazati rendezvényeken is bizonyítaniuk kell az informatika üzleti működésben játszott szerepét.
Múltbeli eredmények a jövőbeni innováció szolgálatában
Más országokhoz hasonlóan Németország is feladta a 35 órás munkahétért folytatott küzdelmet, hiszen olyan gazdaságokkal kell versenyeznie, ahol az emberek 35 órát alszanak hetente. Kagermann véleménye szerint ebben a helyzetben nincs más választás, mint hogy a múltbeli innovációk eredményeit a jövőbeni innovációk szolgálatába állítsuk – ellenkező esetben a gazdaság és a társadalom fejlődése is megtorpanásra van ítélve. Ennek érdekében meg kell teremteni az IT-ágazat versenyképességét, valamint előtérbe kell helyezni a tudomány, az oktatás és az üzlet világa közötti, interdiszciplináris törekvéseket. A Lisszaboni Megállapodás ambiciózus célokat tűzött ki Európa elé 2010-re, ám elérésük érdekében még sokat kell tenni. Kagermann közös, koncentrált fellépést sürget azokon a területeken, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolják a gazdasági és társadalmi fejlődésre. Meglátása szerint az informatikának – mint a legtöbb innovációs lehetőséggel, erőforrással és az összes szektorra hatást gyakorló hozzáadott értékteremtési képességgel rendelkező ágazatnak – központi szerepet kell játszania ezekben az erőfeszítésekben.