Carp szerint a vásárlók nagy része mind a mai napig elégedetlen a kamerás mobilok fotós szolgáltatásaival, noha manapság már az 1 megapixeles, vagy ennél nagyobb felbontású masinák sem ritkák a piacon.
Emberünk véleményét támasztja alá az a közvéleménykutatás, melyet a berlini Metrinomics készített nemrégiben. Ebből kiderül, hogy a vásárlóknak körülbelül 45 százaléka elégedetlen a mobiltelefonjába épített fényképezőgép minőségével: a férfiak körében 49 százalékos, a hölgyek körében pedig mintegy 38 százalékos a kamerás funkciókat kritizálók aránya.
A tavalyi esztendőben világszerte több mint 250 millió darab kamerás mobiltelefont adtak el, idén pedig ugyanezen készülékek piaci részesedése várhatóan meg fogja haladni a 40 százalékot. A Kodak vezetője elismeri, hogy a kamerás telefonok a piac egyre nagyobb részét birtokolják, azonban szerinte ez korántsem jelenti azt, hogy a vásárlók igényeit maximálisan ki tudják elégíteni ezen mobilok. Carp elmondta, hogy az előfizetők elsősorban az átlagon aluli képminőséget, a korlátozott nyomtatási lehetőségeket, illetve a telefonok viszonylag rövid használati idejét fájlalják.