Connect with us

technokrata

Az USA-ban sokkal kevesebben SMS-eznek, mint nálunk

Kütyük

Az USA-ban sokkal kevesebben SMS-eznek, mint nálunk

Az amerikai mobiltelefon tulajdonosok közül az elmúlt hónapokban csak minden negyedik használt üzenetküldő szolgáltatásokat.


A Pew Internet and American Life Project legfrissebb kutatásából kiderül, hogy az SMS-ezés igen csak korfüggő tevékenység: a 18-27 éves korosztályba tartozók 63 százaléka szokott rövid szöveges üzeneteket írni, a 28-39 évesek táborában viszont már csak 31 százalék, a 60 év felettiek között pedig mindössze 7 százalék az SMS-ezők aránya.

A jelentésből többek közt arra is fény derül, hogy a mobil előfizetők több mint negyede, egész pontosan 28 százaléka szokott kéretlen, általában reklámokat tartalmazó üzeneteket kapni a telefonjára. A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy a spamek immár nem csak a személyi számítógépek és az elektronikus levelek, hanem a mobiltelefonok és az SMS-ek kapcsán is világszerte egyre komolyabb problémát jelentenek.

Az SMS, vagyis a Short Message Service elsősorban Európában és Ázsiában örvend nagy népszerűségnek, az Egyesült Államokban jóval kevesebben használják ezt a telekommunikációs formát. Az SMS utódja, a képet, hangot és videót is tartalmazó MMS szépen lassan feljövőben van, ám a mobil szolgáltatók által remélt ˝MMS boom˝ mindeddig elmaradt.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés