A Süddeutsche Zeitung című német lap úgy tudja, hogy a Siemens mobilkommunikációs együttműködési szerződést kíván kötni a legnagyobb tajvani személyi számítógépgyártó vállalattal, az Acerrel. A tajvani cég munkatársai egyelőre nem kívántak kommentárt fűzni az ügyhöz.
Egy másik német újság, a Der Spiegel szerint a Siemens a kanadai Nortel Networks vezetőivel is komoly tárgyalásokat folytat a mobiltelefonokat gyártó üzletág kapcsán. Egyesek szerint a Siemens azt fontolgatja, hogy partnerségi szerződést köt az említett vállalattal, vagy pedig részesedést vásárol benne, melytől mindkét fél saját piacrészének növekedését várja.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Siemens jelentős megszorító intézkedéseket foganatosított a mobiltelefon gyártó üzletágában, ugyanis az immár hosszú ideje csak veszteséget volt képes termelni. Egyelőre egyébként még azt sem lehet tudni, hogy a telekommunikációs részleg tovább működhet-e a jövőben, vagy esetleg teljesen fel fogják számolni. Egyes források tudni vélik, hogy ahogy az Acer meg szeretné vetni a lábát a mobil piacon, úgy a Siemens éppen ellenkezőleg: el kívánja hagyni a süllyedő hajót.