Connect with us

technokrata

Filmhalász – ingyenes szoftver az illegális letöltések ellen

Laptop

Filmhalász – ingyenes szoftver az illegális letöltések ellen

Filmhalász néven új számítógépes programot fejlesztett ki az ASVA, mely segítségével a cégvezetők figyelemmel kísérhetik, hogy alkalmazottaik milyen adattartalmakat töltenek le az internetről.

Az ASVA (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány) Filmhalász néven ingyenesen bocsát egy új számítógépes programot a cégvezetők rendelkezésére, mely képes felismerni a tömörített, filmes adattartalmak letöltését a céges hálózaton. A program használata azért fontos a cégvezetők számára, mert amennyiben a működési szabályzatban nem szerepel, hogy az alkalmazottak magáncélokra is használhatják az internetet, akkor az a vezetők felelőssége. Abban az esetben, ha az alkalmazottak illegális filmeket töltenek le, a cégek – akkor is, ha nincs tudomásuk az alkalmazottak általi letöltésekről – hozzájárulnak a jogtulajdonosoknak okozott kár növeléséhez. A cégvezető természetesen tájékoztatja az alkalmazottakat a program használatáról.

A Filmhalász minden adathalmazt felismer a belső hálózaton belül, függetlenül a tömörítés módszerétől. Telepítése után a szoftver automatikusan települ minden terminálra, a kliens része pedig arra a gépre, amelyet kijelölnek. Ez a gép folyamatosan kapja az információt a hálózaton megforduló tömörített tartalmakról, így a vezető a saját gépéről bármikor láthatja, mely gépeken van filmes kiterjesztés. A programban állítható, hogy mekkora adattömeg letöltése esetén jelezzen.

A cégvezetőnek lehetősége nyílik kiszűrni az illegális letöltéseket, így elkerülhetik az esetleges polgári jogi és büntetőjogi eljárásokat. Az ASVA által kifejlesztett szoftvert és a hozzá tartozó leírást most minden igénylő ingyenesen megkaphatja.

A szoftver megrendelhető a következő címről:
asva@asva.hu
(361) 3723-177
ASVA Alapítvány, 1113 Budapest, Karolina út 65.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés