Connect with us

technokrata

Családtörténet program

Laptop

Családtörténet program

A program lehetőséget teremt a diákoknak, szüleiknek, a pedagógusoknak és minden érdeklődőnek, hogy feldolgozhassák családjuk történetét, rendezhessék digitalizált tárgyi emlékeiket felmenőikről.

Az OM különösen fontosnak tartja a mikrotörténeti ismeretek bővítését Magyarországon, ahol az elmúlt évszázad történelmi megrázkódtatásainak következtében egész nemzedékek nőttek fel a hagyományok, a családi emlékezet teljes körének ismerete nélkül. Olyan tudásról van szó, amely a felhasználók számára összekapcsolhatja a család, a családtagok történetét a nemzeti történelem tankönyvekből ismert eseményeivel, ezáltal hozzájárul a múlt mélyebb megértéséhez, a helyi és nemzeti azonosságtudat bővüléséhez.

A szoftver mintafeladatokat, tanári segédletet tartalmaz, és próbaképpen bemutatja néhány történelmi család családfáját. A közoktatásban egyaránt használható az informatika oktatásában, illetve történelem- és osztályfőnöki órákon, alkalmas dolgozatok készítésére is.
Vannak iskolák, amelyekben már folyik hasonló kezdeményezés, az ő munkájukat is segíteni kívánjuk a szoftverrel.

A szoftver
Az Oktatási Minisztérium kezdeményezésére kifejlesztett családtörténet-feldolgozó szoftver célja, hogy a felhasználókat saját családjuk, mikrokörnyezetük történetének kutatására, megismerésére, a fennmaradt írásos, tárgyi emlékek, szóbeli hagyományok digitális megőrzésére ösztönözze.

A családtörténet-feldolgozó szoftver egy webszerverről futó alkalmazás, amit Interneten keresztül bárki elérhet, és egy regisztrációs folyamat után szabadon használhat. A futtatást egy adatbázis szerver és egy webszerver végzi. A felhasználóknak a szoftver használata során lehetőségük nyílik a családfa adatokon túl képek és dokumentumok feltöltésére is, melyek tárhelye mintegy 50 Mbyte lehet, igénylés esetén még akár ennél is több. A háttértár első körben 5000 felhasználó kiszolgálására lesz alkalmas, amit az igények növekedésével tetszőlegesen lehet bővíteni.

Adatvédelem
A szoftver fejlesztésekor az adatvédelmi biztos ajánlásainak és útmutatásainak megfelelően két adatvédelmi problémát kellett kiküszöbölni:

1. Személyes adat csak az adott személy hozzájárulásával kezelhető: nem lehetséges a bevitt adatok Internetes elérhetőségének biztosítása, közzététele. Ezért a szoftver módosításra került, csak azok láthatják a személyes adatokat, akiknek a felhasználó erre külön engedélyt ad. A felhasználót pedig egy adatvédelmi nyilatkozat figyelmezteti, hogy mikor, milyen feltételek mellett adhat engedélyt másoknak az általa felvitt személyek adatainak megtekintéséhez.

2. Jogosulatlan adatkezelés: az Oktatási Minisztérium nem végezheti az adatok összegyűjtését és tárolását. Megoldásként a szerverek és háttértárolók a Magyar Országos Levéltárba kerültek. Az OM és a Levéltár megállapodásban rögzítette, hogy az üzemeltetést és karbantartást az Országos Levéltár végzi.

A program több oldalról is védi a felhasználókat. A szoftveren keresztül, csakis bejelentkezés útján, jelszó megadásával lehet megtekinteni vagy módosítani a bevitt adatokat. A külső támadások ellen tűzfal véd, az információk kezelését pedig levéltári adminisztrátorok végzik.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés