Connect with us

technokrata

Az Invitel élen jár az ügyfélszerzésben

Dotkom

Az Invitel élen jár az ügyfélszerzésben

A közelmúltban az Invitel, hurokátengedéssel szerezte meg első lakossági ügyfelét Budapesten a T-Comtól.

A távközlési szolgáltatók erősödő versenyének köszönhetően az ügyfelek egyre szélesebb körű telefon- és Internet-kínálatból választhatnak, egyre kedvezőbb áron. A közelmúltban az Invitel, Magyarország második legnagyobb vezetékes szolgáltatója úgynevezett hurokátengedéssel (azaz teljes körű szolgáltatóváltással) szerezte meg első lakossági ügyfelét Budapesten a T-Comtól. Mivel ilyen jellegű tömeges átállások a lakossági szegmensben nem várhatóak, ez az eset inkább szimbolikus jelentőségű, figyelemre méltó azonban, hogy az üzleti ügyfelek terén, ahol már évek óta jelentős mozgás tapasztalható, az Invitel kétszer annyi átszerződött ügyféllel jóval a T-Com előtt jár.

A budapesti lakossági ügyfél szerződését a T-Comnál felmondta, majd eredeti hívószámát megtartva teljes egészében az Invitel előfizetőjévé vált. Az ügyfél ezek után hang- és ADSL szolgáltatást is az Inviteltől vehet igénybe, és a jövőben az ezekkel járó számlát is az Inviteltől kapja. Ez a megoldás különbözik az alternatív szolgáltatóválasztás által kínált lehetőségtől, melynek igénybevétele esetén egy előhívószám használata szükséges, az alap-előfizetés továbbra is az eredeti szolgáltatónál marad, havi számlát pedig mind az eredeti, mind pedig az igénybe vett alternatív szolgáltató küld.

A vezetékes távközlés 2001-es liberalizációja óta lehetőség van szolgáltatóváltásra, amely lehetővé teszi, hogy egy adott szolgáltató területén egy másik, rivális szolgáltató párhuzamos hálózat kiépítése nélkül, az eredeti szolgáltató hálózatának bérlésével nyújtson szolgáltatást. 2004 januárja óta pedig törvényi lehetőség biztosítja, hogy a szolgáltatóváltás során az ügyfél külön költség megfizetése nélkül megtarthassa eredeti telefonszámát, illetve -számait (ezt a lehetőséget nevezik számhordozásnak).

A más szolgáltatók területén lévő ügyfelek elérésére természetesen további lehetőségek is léteznek. A rivális szolgáltató például saját optikai hálózatot vagy akár mikrohullámú adót is telepíthet az eredeti szolgáltató területén, mely szintén lehetővé tesz teljes körű hang- és Internet-szolgáltatást. Ezen megoldások azonban jóval költségesebbek, mint a hálózat bérlése, alkalmazásuk csak hosszú távon térül meg, ezért többnyire csak a megfelelő földrajzi helyen lévő, nagy forgalmú üzleti ügyfelek esetében éri meg az alkalmazásuk.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés