Connect with us

technokrata

SMS Tudakozó szolgáltatás a Magyar Telekomtól

Laptop

SMS Tudakozó szolgáltatás a Magyar Telekomtól

A Magyar Telekom Rt. 2005. július 4-ei hatállyal módosítja a telefonszolgáltatásra vonatkozó Általános szerződési feltételeit (ÁSZF).

A Magyar Telekom Rt. új tudakozószolgáltatásaként bevezetésre kerül az SMS Tudakozó szolgáltatás (Törzsrész II. fejezet 5.1., 6.1.1., 6.1.2. pont, Törzsrész VI. fejezet 3.d. pont, Függelék III. fejezet, 4.7.3. pont, azon belül a 4.7.3.1. és a 4.7.3.2.pontok, Függelék V. fejezet 2.5.6.4. pont).

A szolgáltatás SMS-ben, a 198-as számra küldött üzenettel vehető igénybe a Magyar Telekom hálózatából, valamint azon vezetékes helyi és mobilszolgáltató hálózatából, amelyből az országos tudakozószolgáltatás hívható, és a szolgáltatók között az SMS Tudakozóra vonatkozó szerződés érvényben van.

Hangkezdeményezésű SMS-szolgáltatás is igénybe vehető a Belföldi Tudakozó198-as, valamint a Tudakozó Plusz 197-es hívószámán. A tudakozódást követően a 198-as szám esetében az automata, míg a 197 esetében az operátor felajánlja az adatok SMS-ben történő kiküldését a hívást kezdeményező, illetve a hívó fél által megadott számra.

A szolgáltatás díjai:
SMS-kezdeményezésű SMS Tudakozó szolgáltatás 75 Ft/db
Hangkezdeményezésű SMS Tudakozó szolgáltatás saját számra 75 Ft/db
Hangkezdeményezésű SMS Tudakozó szolgáltatás más célszámra 90 Ft/db

A szolgáltatás további szerződéses feltételeit a Magyar Telekom telefonszolgáltatásra vonatkozó Általános szerződési feltételei tartalmazzák.

Akik a jelen módosítást nem kívánják elfogadni, úgy az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 132. § (4) és (5) bekezdéseiben meghatározott jogokkal élhetnek.

Az Általános szerződési feltételek módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege 2005. július 4-étől megtalálható a Magyar Telekom Rt. honlapján és valamennyi ügyfélszolgálaton; a változásokról az ingyenesen hívható 1212 ügyfélkapcsolati számon is lehet tájékozódni. Az árak az áfát tartalmazzák.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés