Connect with us

technokrata

Spam: „Fizetünk, de nem vagyunk bűnösök”

Dotkom

Spam: „Fizetünk, de nem vagyunk bűnösök”

Nem ismerte el bűnösségét az a spammercsoport, mely ennek ellenére beleegyezett, hogy kártérítést fizet.

Az Amerikai Egyesült Államok egyik igen komoly befolyással és hatáskörrel rendelkező szervezete, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC – Federal Trade Comission) megállapodott spammerek egy csoportjával, hogy ez utóbbi kör közel félmillió dollárt fizet, és felhagy illegális tevékenységével. A 475 ezer dolláros büntetés kifizetését úgy vállalták be az érintettek, hogy nem ismerték el bűnösségüket.

Az Optin Global, a Vision Media, valamint két, távol-keleti származású férfi a hivatalos indoklás szerint törvényt sértett. A bizottság szerint ugyanis kéretlen reklámleveket millióit továbbították az érintetek olyan internetezők számára, akik ezen tettüket spamküldésnek érezték. A különböző pénzügyi tranzakciókat hirdető e-mailek révén durván 2,4 millió dolláros bevételre tettek szert a spammelők, állította az FTC.

Eredetileg ezt a pénzt kellett volna visszafizetniük az alpereseknek, ám az összeg java – nem részletezett módon – elfogyott. Emiatt jóval kisebb kártérítéssel úszták meg az ügyet: 385 ezret kötelesek készpénzben kifizetni, míg ingóságaik értékesítéséből további 90 ezer dollárt kell átutalniuk. Amennyiben azonban kiderül, hogy a spammerek direkt félretájékoztattak vagyoni helyzetükről, akkor a teljes, 2,4 millió dolláros kártérítést bevasalják rajtuk, közölte az amerikai ügynökség.

Az ügy egyébként még 2005 áprilisában kezdődött, az FTC és Kalifornia állam ekkor perelte be először az érintetteket. Később az FTC kérésére az alpereseket a bíróság kötelezte a spammelés (akkor még ideiglenes) felfüggesztésére, illetve az úgynevezett szövetségi CAN-SPAM törvény (és Kalifornia állam rendelkezései) megsértésnek vádja okán egyben befagyasztották bankszámláikat is. A kéretlen levelek ugyanis hamis információkat tartalmaztak az e-mailek fejlécében, félrevezető volt tárgymezejük, nem azonosították be egyértelműen, hogy reklámlevélről van szó, illetve arról sem értesítették a címzetteket, hogy milyen módon tilthatják le a további, nem kívánt elektronikus üzenetek fogadását. A törvény ezenfelül előírja egy valós fizikai cím megadását is; a spammerek azonban ennek feltüntetését is elmulasztották.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés