Connect with us

technokrata

Forrester Wave: Az EDS piacvezető

Dotkom

Forrester Wave: Az EDS piacvezető

Az EDS piacvezető az IT erőforrás-, illetve folyamat-átalakítás és – menedzsment területén – a Forrester, független piacelemző legfrissebb jelentése alapján.

Az EDS bejelentette, hogy a Forrester független piackutató cég legfrissebb jelentése szerint az EDS az IT erőforrás-, illetve folyamat-átalakítás és -menedzsment legsikeresebb megvalósítója a nemzetközi outsourcing vállalatok között. A kutató cég Forrester Wave című jelentése átfogó képet nyújt arról, hogy hogyan tudják megvalósítani az IT erőforrás és folyamat átalakítás folyamatokat a világ vezető outsourcing szolgáltatói 2006 második negyedévében.

A Forrester ötvenöt kritérium alapján hasonlította össze a vállalatokat. Az EDS-t rendkívül sikeresnek ítélte az IT erőforrás- és folyamat-átalakítási mechanizmusok bevezetésében, ügyfelei környezetének átalakításában, saját üzleti megoldásainak fejlesztésében, módszertanának kialakításában és folyamatainak fejlesztésében.

A Forrester szerint „Az EDS globális piaci jelenléttel, felkészült munkatársakkal, világszerte jelentős méretű üzletekkel rendelkezik, valamint dinamikusan növekvő szolgáltatási portfoliója rendkívül kiegyensúlyozottan oszlik meg a régiók között.” A tanulmány kiemeli az EDS növekvő nemzetközi szerepét, hiszen „az összes vállalatnak úgy kell tekinteni az EDS-re, mint amely hatékony megvalósításon és átalakító képességen alapuló, komplex erőforrás üzleti megoldásokat nyújt ügyfeleinek.”

„Nagy örömünkre szolgál, hogy egy olyan iparágban, amit mi alapítottunk több mint 40 évvel ezelőtt, a Forrester piacvezetőnek tartja az EDS-t az IT erőforrás-, illetve folyamat-átalakítás és -menedzsment területén” – mondta Rob Schilperoort, az EDS IT outsourcing termékmenedzsment területéért felelős alelnöke. „Az EDS mélyreható iparági szakértelmével és az üzemeltetés terén szerzett széles körű tapasztalatainak felhasználásával segíti ügyfeleit abban, hogy megfelelhessenek saját ügyfeleik elvárásainak.”

„Fejlesztjük ügyfeleink üzleti átalakítási folyamatait” – mondta Kim Stevenson, az EDS ITO szolgáltatások területének vezetője. „Világszínvonalú vállalatként az EDS teljes infrastruktúrájuk egységesítését, áttekinthetőbbé tételét biztosítja ügyfeleinek.”

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés