A Wireless LAN termékek gyártói szeretik hangsúlyozni termékeik átviteli sebességét és hatótávolságát, de sosem felejtik el megemlíteni azt sem, hogy ezek helyzettől függően változók lehetnek. Ezzel kívánnak védekezni az ellen, hogy reklámkampányaik állításait hazugságnak nevezzék.
Ezért a legtöbb gyártó úgy tesztel, ahogy a cikkírók is: lerakják valahová az AP-t, majd egy notebookkal ide-oda mászkálnak, s figyelik az adatforgalmat. Vannak variációk is a témára, például lassan forgó asztalokra kerül az STA, így próbálva megakadályozni az antenna pozicionálásából eredő problémák kioltását. A gyártók rendszerint több helyszínen is lefolytatják tesztjeiket, például az alkalmazottak házaiban vagy más bérelt házakban.
De végeredményben nem igazán lehet két tesztet összehasonlítani a különböző környezeti feltételek miatt. Még a legkifinomultabb tesztmegoldásokkal is csak azt lehet kijelenteni, hogy adott körülmények között mit tapasztaltunk.
A WLAN termékek teljesítményének mérésekor a következők az elvárásaink:
* Tesztkörnyezet, ami mentes a zavaró jelektől
* A képesség az AP (wireless router) és a kliens (Station vagy STA) közötti jel elvékonyítására apró, ismétlődő lépésekben.
Az első pont hivatott megbizonyosodni arról, hogy valóban a kívánt eszközt mérjük, míg a második távolság-szimulációra nyújtanak lehetőséget az AP és az STA között.
Célunk az, hogy olyan átviteli és távolságbeli adatokat kapjunk, amilyen a 8. ábrán is látható – ez ugyanis a Buffalo AirStation Turbo G High Power Wireless Smart Router marketinganyagából származik.
8. ábra: a Buffalo reklámanyaga
Az Y-tengely az átviteli sebességet jelenti Mbps-ban, míg az X-tengely a távolságot lábban (30 cm). A Buffalo igen bátor, amiért nyilvánosságra meri hozni ezt a görbét, hiszen a többi gyártó általában igyekszik óvatosan fogalmazni. A 9. ábra a Linksys Wireless-N marketinganyagából származik, ahol nincs említve semmilyen Mbps-érték.
9. ábra: szép kép, de semmi használható adat (Linksys)