A HP Magyarország immár harmadik alkalommal rendezte meg HP Infrastructure Development Forum (IDF) elnevezésű programját. Idén ismét nagy sikerrel zárult az esemény, ahol ezúttal olyan neves cégek voltak partnerek, mint a KPMG, a Conet, a Kürt és a Sysman.
A Fórum célja minden évben a legégetőbb és legérdekesebb piaci problémákra megoldási lehetőségek felvonultatása. 2004-ben a hangsúly a magyar szoftverfejlesztőkön volt, tavaly pedig az ügyfelek és partnerek igényeit figyelembe véve állt össze a program. A 2006-os téma a növekvő KKV- és HP Integrity igényeket járta körül, így az idei IDF találkozó az infrastuktúrális megoldásokról szólt, a HP Integritytől a HP Proliantton keresztül egészen a mentésekig és tároló megoldásokig.
Az idei rendezvény főbb célkitűzései, hogy résztvevők segítséget kapjanak az Alpha és PARISC migráció témájában, megismerjék a HP Integrity egyedi előnyeit, úgy mint virtualizáció és particionálás, valamint hogy felismerjék a gyakorlati előnyeit a konszolidációnak és katasztrófatűrő megoldásoknak. Az eseményen interaktív módon nyílt lehetőség a konzulensekkel együtt a legjobb megoldások kitalálására és azok megvitatására.
Az egyeztetések alkalmával a résztvevők körüljárták az IT virtualizáció, az IT konszolidáció, a katasztrófatűrő megoldások, és a HP Alpha migráció témakörét. Tapasztalt workshop vezetők segítették az elképzelt nagyvállalatok informatikai problémáinak a megoldását. Az ügyfél szituációkat, az „ügyfél” üzleti környezetét -IT infrastruktúra, célok, kívánt eredmények és reális lehetőségek – a konzulens partnerek a HP szakértőkkel együtt, közösen gondolták végig. Ebben az évben mintegy 50 informatikai szakember vett részt a közös gondolkodásban.
A nap eredményeként négy esettanulmány készült a szükséges megoldások és a mérhető előnyök eredményeként, azaz négy kereskedelmi és konzulens csapat vált még elfogadottabb szakértőjévé az adott témáknak.