Connect with us

technokrata

„Az egész világ számára elérhetővé akarjuk tenni a Linuxot”

Laptop

„Az egész világ számára elérhetővé akarjuk tenni a Linuxot”

A Novell bejelentette legújabb, openSUSE projektjének elindítását, amelynek célja a Linux szélesebb körű elterjesztése és elismertségének növelése világszerte.

Minden érdeklődő egyszerűen és díjmentesen hozzáférhet a világ egyik legkönnyebben használható Linux disztribúciójához, a SUSE Linuxhoz. Ez a projekt újabb lendületet ad a SUSE Linux fejlesztési folyamatának, mivel a nyílt forráskód közösség minden tagjának hozzáférést biztosít a SUSE Linux disztribúció kiadásra kerülő változatához, a teszteléshez, és fejlesztéshez. A közösség bevonása augusztus elején indult, a SUSE Linux 10.0 első béta verziójának megjelenésével. A projekt eredményeként a fejlesztők a világ minden táján hozzátehetik tudásukat a jövőbeli verziókhoz.

„2003-ban azt a célt tűztük ki, hogy az egész vállalat álljon át Linuxra. Most az egész világ számára elérhetővé akarjuk tenni a Linuxot” – mondta David Patrick, a Novell alelnöke és a Linux nyílt forráskódú platformokért és szolgáltatásokért felelős vezérigazgatója. „Az openSUSE projekt megvalósításával több célunk is van: egyrészt hogy minden felhasználónak megkönnyítsük a hozzáférést a SUSE Linuxhoz, másrészt egy olyan közös fórumot, egy olyan helyet biztosítsunk a fejlesztők számára, ahol a Linux továbbfejlesztését művészi szintre emelhetik. Ez a projekt egy olyan hátteret biztosít, ahol szívesen fogadjuk, támogatjuk, és megvalósítjuk az új ötleteket” – tette hozzá Patrick.

„Kétségtelen, hogy a Linux egyre népszerűbb mind desktop, mind szerver oldali operációs rendszerként “ – nyilatkozta Dan Kusnetzky, az IDC rendszerszoftverek kutatásért felelős alelnöke. „Két nehézséget kell leküzdenie a Linux közösségnek: az egyik a kulcsfontosságú alkalmazások elérhetősége, a másik a Linux szakértelem szintjének növelése a szervezetekben, annak méretétől függetlenül. A Novell azt reméli, hogy az új openSUSE projekt segítségével a felhasználók, és a fejlesztők számára egyaránt megkönnyíti a hozzáférést egy működő Linux környezethez. Úgy tűnik, az openSUSE projekt a Linux használatának elterjedése előtt álló két akadály elhárítását tűzte ki célul” – tette hozzá Kusnetzky.

A SUSE Linux 10.0 első béta verziójának megjelenése óta az openSUSE projekt hozzáférést biztosít a SUSE Linux fejlesztői változataihoz is. A béta verzió a legkorszerűbb funkciókat kínálja, többek között új munkaállomás környezeteket és a munkaállomások teljesítménynövelésére szolgáló alkalmazásokat, a Novell AppArmor alkalmazáson alapuló Linux alkalmazásbiztonságot, továbbfejlesztett keresést, a legfrissebb Xen virtuális technológiát, továbbfejlesztett Mono és Eclipse fejlesztői csomagokat és kibővített multimédiás képességeket. Az őszi megjelenést követően a SUSE Linux 10.0 kiadásra kerülő változata ingyenesen lesz letölthető az openSUSE.org honlapról. A Novell meglévő ügyfeleinek, és a kezdő felhasználóknak továbbra is biztosítja kiskereskedelmi egységekben és online boltokban is a SUSE Linux 10.0 termékcsomagot, amely telepíthető médiát, extra kiegészítő szoftvereket és plug-in-eket, átfogó dokumentációt és telepítési tanácsadást is tartalmaz.

„Örömmel látom, hogy a Novell ilyen korai fázisban, már az első béta verzió kiadásakor hozzáférést ad a fejlesztőknek népszerű SUSE Linux disztribúciójához. Ez egy hasznos kezdeményezés, amelytől azt reméljük, több fejlesztő járul hozzá a kernelhez, és több felhasználó próbálja ki a Linuxot”- nyilatkozta Andrew Morton, a Linux 2.6 kernel fenntartója.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés