Végső bírósági döntés a Kazaa-ról

Kis file-csere történelem
Minden a Napsterrel kezdődött, amely egykor a file-cserélők Mekkája volt. Ám az indexszerverek miatt arra a szolgáltatásra egyértelműen rábizonyítható volt, hogy támogatja a warez anyagok terjedését, így a bólogató cicafejnek be kellett zárnia a kapukat (később aztán fizetős szolgáltatásként újra megjelent, nem meglepő módon a korábbi rajongótábor töredékét tudta csak évek alatt „összeszedni”).

Ezt követően jött az első peer to peer file-megosztó alkalmazások között a Kazaa, amely egy időben szintén birtokolta a legnépszerűbb jelzőt. A jogvédők tehát beperelték az üzemeltetőket, ám több tényező is nehezítette a dolgukat. Egyrészt a decentralizáltság miatt nem lehetett rábizonyítani a szoftverfejlesztőkre, hogy a jogtalan dalcsere mellett állnak, másrészt az eredeti tulajdonos, a Kazaa BV még 2002-ben eladta a Sharman Networks-nek a vállalkozást. Ez utóbbi pedig – a kedvezőbb adózási lehetőségekre hivatkozva – áthelyezte Hollandiából a székhelyét abba az országba, amely a legtöbb internetezőnek csúcsszintű domainneve révén vált ismertté: Tuvaluba (a .tv-t sok televíziózással kapcsolatban álló vállalkozás használja).

Persze a jogvédők nem adták fel, és az ausztrál bíróságon tovább folytatódott a file-csere szempontjából minden idők leghosszabbra nyúló peres eljárása. Az évek során számos szempontot megvizsgáltak, a jogvédők újabb és újabb fogást próbáltak találni, még az üzemeltetők házait, irodáit is átvizsgáltatták egy rajtaütésszerű házkutatással, hiába. Mindmáig nem sikerült megnyugtató eredményt elérniük a népszerűségéből az ezredforduló eleje óta sokat vesztett Kazaa-val szemben. A napokban azonban végre pont került az ügy végére.

Ítélet
Murray Wilcox, Ausztrália Szövetségi Bíróságának bírája hétfőn ugyanis meghozta döntését, melyben nagyrészt a nagy zenekiadóknak, a Universalnak, a Sony-nak, a Warner Brothers-nek és a Festival Mushroomnak kedvezett. Az ítélet szerint a Kazaa-t, mint szoftvert, nagyrészt a szerzői jogok megsértésére használták az internetezők. Ezenfelül az Altnet, amely az előbbinek keresőtechnológiát szolgáltatott, szintén bűnösnek lett kikiáltva, ahogyan a Kazaa-val szintén jó kapcsolatokat ápoló Brilliant Digital Entertainment vezetője, Kevin Bermeister is.

Wilcox bíró arra kötelezte az alpereseket, hogy fizessék meg a zeneipar által a bírósági eljárásokba ölt költségeinek 90 százalékát. A kiadók azon állítását viszont elutasította, miszerint a Kazaa-t működtetők vezetői megsértették volna Ausztrália kereskedelmi szabályozását; és ugyanígy ítélkezett a cégvezetők szerzői jogokat sértő tevékenységekben való szerepvállalásáról is. A bíró ráadásul nem is tiltotta be a szoftvert, igaz, két feltételnek teljesülnie kell a további működtetéshez: először is, be kell építeni egy ki nem iktatható szűrőtechnológiát a jelenlegi és az összes jövőbeni változatba, amely révén a digitális tartalmak jogsértő cseréje ellehetetlenül. A második szerint pedig a Topsearch keresőszoftverét úgy kell korlátozni, hogy az ne adjon ki olyan találatokat, melyek másolásvédett anyagokra mutatnak.

Anakronisztikus döntés
Az ítélettel a bíró igazából senkinek sem kedvezett: a zeneipar vért akart látni, de nem kapta meg (a perköltségek 90 százalékának a kifizetése még mindig szinte aprópénz ahhoz képest, mintha az összes jogsértésért anyagi felelősség terhelte volna a Sharman Networks-öt). A Kazaa a fenti feltételekkel pedig végleg a múlttá válhat, hiszen már sokkal jobban használható és népszerűbb file-csere hálózatok is működnek, amelyeket nem „zavarnak” olyan szűrők, mint amiket az ítélet szerint be kell építeni az alkalmazásba. A zeneipar tehát csúfos kudarcot vallott, hiába kedvez inkább neki az ausztrál bíró döntése.