Connect with us

technokrata

Újabb jogvédői próba: automatikus file-csere eltávolító

Laptop

Újabb jogvédői próba: automatikus file-csere eltávolító

A zene- és a filmkiadók egy itthon már kivitelezett ötletet próbálnak meg elterjeszteni szerte a világban: az automatikus file-csere szoftver eltávolító szoftvert.

A Digital File Check névre keresztelt alkalmazást a múlt héten jelentették be – terjedését elősegítendő, ingyenes formában adják közzé (milyen érdekes, hogy a zenék/filmek népszerűségének növelésénél nem élnek ezzel a lehetőséggel). Az alkalmazás kifejlesztésében az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry), az RIAA nevű szervezettel szoros kapcsolatban álló londoni jogvédő társulás az MPAA (Motion Picture Association of America), azaz az Amerikai Filmkiadók Szövetségével együtt nyújtott segítséget.

Mindkét csoportosulás elsősorban a munkaadókat és a szülőket célozza meg az öreg kontinensen. Dan Glickman, az MPAA elnöke egy közleményben úgy határozta meg a szoftver működését, mint egy könnyen használható alkalmazást, mely segíthet az embereknek megakadályozni munkavállalóik, gyermekeik és mások illegális filmletöltését és -cseréjét. Különösen hasznos lesz azon szülők számára, akik biztosak akarnak lenni abban, hogy gyermekeik felelősségteljesen élvezik az Internet nyújtotta zenei lehetőségeket, olvasható az IFPI közleményében. (Naná, hiszen az albumok és a pornóletöltés apu dolga/joga.)

Szerencsére maga az alkalmazás önkéntes alapon használható, (még) nem vagyunk kötelesek minden egyes számítógépre feltelepíteni, legalábbis a zeneipar képviselőinek bejelentése szerint. A szoftver egyébként nemcsak a P2P programokat távolítja el a rendszerből (amik – amint azt ugyebár mindenki tudja – csak és kizárólag több milliárd dolláros károk okozására használhatók), hanem merő szívességből megkeresi a winchesteren található filmeket és dalokat, és a jogsértően készített másolatokat eltávolítja.

Belegondolni sem merünk, hogy a házi videofelvételek, haveri társaságban felvett vicces jelenetek, esküvői emlékek digitális változatai vajon milyen szűrő szerint bizonyulnak majd jogtisztának/jogsértőnek. Ennek ellenére a szoftver népszerűsége vetekedhet az ASVA által kifejlesztett és még a nyár elején piacra dobott Filmhalász szoftverrel. Hiszen mi, magyarok már a fejlett világ többi részét is megelőztük: habár átlagbérünkből a „Nyugaton” többnyire olcsóbban beszerezhető albumokból és filmes DVD-kből csak a töredékét tudjuk (tudnánk) megvásárolni egy hónapban, nálunk a digitális szórakozás élményét jogkövető formára szabó, hasonló alkalmazás hónapokkal korábban megelőzte a Digital File Checket.

Legyünk hát boldogak, és ha a Filmhalász valamilyen furcsa okból kifolyólag mégsem nyerte volna el a tetszésünket, akkor telepítsük fel az angol kiadást. ˝Megéri˝, azt mondják…



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés