Connect with us

technokrata

InfoKom 2004 Konferencia

Laptop

InfoKom 2004 Konferencia

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium szerepvállalása az elektronikus hírközlés szabályozás gyakorlati megvalósításában.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium elektronikus hírközlés-szabályozással kapcsolatos kiemelt céljai között szerepel egyrészt az információs társadalom elektronikus hírközlési infrastruktúrája fejlesztésének és az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások és új technológiák elterjedésének előmozdítása; másrészt a hatékony verseny elmélyülésének elősegítése, előnyeinek eljuttatása a fogyasztóhoz; továbbá a fogyasztók érdekeinek védelme.

Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény és végrehajtási rendeletei megalkotásával a Minisztérium egy új, korszerű, a piac igényeinek megfelelő szabályozási környezet bevezetését tűzte ki célul. A piaci elvárásoknak, az európai uniós irányelveknek és az információs társadalom újabb kihívásainak megfelelően folyamatosan vizsgálni kívánja a szabályozási környezetet abból a célból, hogy a jogbiztonság megtartása mellett csak a szükséges mértékben avatkozzon be a piaci folyamatokba. E szándék megvalósulásának egyik lépéseként az IHM úgy döntött, hogy megvizsgálja az elektronikus hírközlés-szabályozás gyakorlati megvalósulását, felmérve, hogy a szabályozás elérte-e a kitűzött célokat. A közbeszerzésekről szóló törvény alapján 2004-ben pályázatot írt ki a felmérés végrehajtására.

A pályázat nyertesével, a Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Rt.-vel közösen a Minisztérium 2004 októberében elindította az InfoKom 2004 elnevezésű projektet, amely a következő három fő témakör mentén tekintette át a szabályozási környezetet:

  • Az elektronikus hírközlési szolgáltatások szabályozási környezetének átfogó elemzése, fejlődésének vizsgálata és értékelése, a további szabályozási igények meghatározása és szakmai javaslatok elkészítése;
  • Az egyes részpiacok (CATV, a wireless és az IP-technológiák) szabályozási helyzetének értékelése, szabályozási igények feltárása és szakmai javaslatok kidolgozása;
  • Az információs társadalmi szolgáltatások elektronikus hírközléshez kapcsolódó pontjainak feltárása, elemzése, az aktuális magyar és európai uniós tagállami szabályozás vizsgálata, ezek alapján szakmai javaslatok megfogalmazása.

A kutatás tanulmányozta az IHM és a Nemzeti Hírközlési Hatóság rendelkezésére álló, a projekthez kapcsolódó tanulmányait, jogszabálytervezeteit és egyéb dokumentumokat, valamint egy széleskörű konzultációt kezdeményezett a piac szereplőivel. A projekt körülbelül 100 kérdőív, és megközelítőleg ugyanannyi interjú segítségével kapott részletes áttekintést a mai magyar elektronikus hírközlés piac működéséről és annak szabályozásáról. A konzultációs folyamat során a projekt 15 kormányzati szervet és hatóságot, 74 piaci szereplőt, valamint érdekvédelmi szervezetet szólított meg annak érdekében, hogy első kézből gyűjtsön információt a további szabályozási igényekről és lehetőségekről.

A három vizsgált területre vonatkozóan részletes munkaanyagok készültek, amelyeket az IHM a jelenlegi szabályozási környezet és annak alkalmazása „térképének” tekint. Ezek a következő időszak, és a következő évek intézkedéseinek alapját képezik.
Az IHM a projekt eredményeinek felhasználásával szorosabbra kívánja fűzni az együttműködést a piaci szereplők és a szabályozók között, folyamatosan figyelemmel kísérve az elektronikus hírközlési piac alakulását. Az IHM, a projekt lezárásaként 2005. október 19-én egynapos záró konferenciát szervezett, amelyen a projekt során a Minisztériummal együttműködő résztvevőket tájékoztatta a projekt eredményeiről, a felmérés alapján nyert információk felhasználásáról és a további tervekről. Ezek között az IHM kiemelt fontosságú témaként kezeli az Európai Unióban való aktív fellépést, amelynek során Magyarország immár az Unió teljes jogú tagjaként szerepet kíván vállalni az infokommunikációs társadalom és a szabályozási környezet alakításában.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés