Connect with us

technokrata

Sikeres tesztek a Sun hazai APRC központjában

Dotkom

Sikeres tesztek a Sun hazai APRC központjában

A Ket. törvényi előírásainak megfelelő alkalmazások.

A Sun Magyarország Kft. bejelentette, immár a Ket. törvényi előírásoknak is megfelelnek azok az alkalmazások amelyeknek a tesztelése a hazai Sun APRC (Applications Resource Center) központban, az AVNET Kft.-nél, most zárult le.

A számítástechnikai infrastuktúrákkal szemben elvárt követelmények szempontjából, az egyik meghatározó törvény a közigazgatási hatósági eljárásról szóló, 2004. évi CXL. törvény (Ket. tv.), amely 2005. november 1-jén lépett hatályba. A törvény alapján bármely állampolgár elektronikusan is intézheti a közigazgatási ügyeit. Ennek érdekében a közigazgatási intézmény kötelessége a megfelelő és biztonságos szolgáltatás kialakítása. Mindez, többek között, az alkalmazott számítástechnikai hardver elemeit és az azoktól elvárt üzemeltetési biztonságot, valamint az alkalmazandó szoftverek biztonságosságát is érinti.

Ennek jegyében a Sun Microsystems Kft. a Polysys Kft.-vel közösen, kifejezetten a közigazgatási intézmények számára megoldást jelentő alkalmazások – a törvényi előírásoknak való megfelelés szempontjából történő – tesztelését hajtotta végre a Sun hazai APRC központjában, az AVNET Kft.-nél, a SUN platformok széles skáláján. A tesztsorozat célja az volt, hogy kompromisszumoktól mentes, a törvényeknek, szabványoknak és az interoperabilitásnak megfelelő, un. „Ket. tv. kompatibilis”, összecsiszolt hardver és szoftver környezet együttese álljon rendelkezésre a közigazgatási alkalmazások számára..

A jelesre vizsgázott alkalmazások egyike, a Polysys Kft. által fejlesztett CryptoSigno Interop 2.0.0 Java API. A tesztsorozatok a közigazgatásban elvárt funkciókat fedték le, mint pl. elektronikus aláírás, időbélyeg készítés, stb.

Az alkalmazás egyik és talán legfontosabb felhasználási területe a szerver oldali közigazgatási szolgáltatások kialakítása. A végrehajtási rendeletek nyíltan megkövetelik, hogy valamennyi közigazgatási eljárási cselekményt naplózni kell, mely naplónak át kell fognia a teljes ügyintézési folyamatot és le kell fednie az ügyintézők közötti utat. Ezeket a naplókat védeni kell a jogosulatlan hozzáféréstől, módosítástól, törléstől, de egyben ki kell mutatni a betekintési, módosítási és törlési eseményeket. Ennek az eszköze az elektronikus aláírások és hiteles időbélyegek együttes használata – a korábban leírt – az alkalmazásoktól megkövetelt minőségbiztosítás teljesítése mellett. A CryptoSigno Interop szerver oldalra optimalizált, GUI mentes üzemmódja hivatott ennek biztosítására.

A tesztelés során egy másik megoldás, termékkör is kiválóan vizsgázott, a szintén, a Polysys Kft. által fejlesztett, időbélyeg szerver, a Polysys TimeStamp szerver. Bármely közigazgatási esemény hitelességének, elbírálásának egyik legfontosabb szempontja a valós időpont meghatározása, ezért minden eseményt szabványos formájú időbélyeggel kell ellátni. A rendeletek lehetőséget biztosítanak arra, hogy egy közigazgatási intézmény saját, belső időbélyeg szolgáltatással egyenértékű, időjelzést alkalmazzon, tranzakció-számlázáson alapuló, piaci szolgáltatások igénybevétele helyett. Sikeres tesztek bizonyították az időbélyeg szerver és a SUN speciális, kriptográfiai funkciókat megvalósító hardveres gyorsító kártya együttműködését. A fenti termék előnyeit különösen pl. a közigazgatási szervezetek, az archíválással foglalkozó cégek, vagy a kórházak lesznek majd képesek kihasználni.

A tesztelés, az eddig már számos hasonló folyamatnak helyet adó, AVNET Kft.-nél található Sun APRC központban valósult meg. Az Avnet Kft. 2005 márciusában nyitotta meg budapesti APRC központját. Az azóta eltelt időszakban számos Sun partner vette már igénybe alkalmazások tesztelésére és Sun eszközök kipróbálására az APRC szolgáltatásait. A központban UltraSPARC, valamint Opteron alapú kiszolgálók és munkaállomások is megtalálhatók. A helyszínen a különböző platformú rendszereket technikai tanácsadók támogatásával lehet kipróbálni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés