Connect with us

technokrata

Netsize számlázások és SMS-szolgáltatások világszerte

Dotkom

Netsize számlázások és SMS-szolgáltatások világszerte

Már 1,1 milliárd felhasználó számára elérhetők.

A Netsize bejelentette, hogy létrehozta a világ egyik legnagyobb mobilkereskedelmi, számlázási és üzenetközvetítő (SMS) hálózatát: szolgáltatásai immár 32 ország 1,1 milliárd előfizetőjéhez juthatnak el.

Bejelentését megelőzően a Netsize 23 országban működött és 600 millió végfelhasználót érhetett el. Tevékenységének további 9 országra való kiterjesztésével globális jelenlétét az elérhető előfizetők számát tekintve majdnem kétszeresére növelte. A Netsize kereskedelmi bevétel-megosztási megállapodásai több mint 100 mobilszolgáltatón keresztül nyújtanak lehetőséget emeltdíjas szolgáltatások nyújtására, 350 szolgáltató esetében pedig alapdíjas, kétirányú SMS-szolgáltatásokra.

Az új országok között találhatók fejlett piaccal rendelkezők (például Szingapúr) illetve gazdasági szempontból dinamikus fejlődők, mint Kína (ideértve Hong Kong-ot is), Görögország, India, Indonézia, Malajzia, Marokkó, a Fülöp-szigetek és Thaiföld.

Az 1998-ban létrehozott Netsize vezető szerepet tölt be az olyan vállalkozások és kereskedők számára értékesített globális vezeték nélküli megoldások piacán, amelyek a mobil kommunikáció kínálta lehetőségek kiaknázása révén bevételszerzésre, az üzleti hatékonyság fokozására, továbbá az ügyfeleikkel való személyre szabott kapcsolattartásra irányuló szolgáltatások nyújtásából remélnek hasznot.

Stanislas Chesnais, a Netsize csoport elnök-vezérigazgatója a következőképpen értékelte a bejelentést: „A múlt évben három, ügyfeleink és valamennyi érintett számára fontos, értéknövelésre irányuló stratégiai célt tűztünk ki maguk elé. A megfogalmazott célok között szerepelt földrajzi jelenlétünk globális szintre való kiterjesztése, termékkínálatunk további bővítése a technológiaiparban betöltött vezető szerepünk megőrzésének érdekében, valamint még inkább személyre szabott vertikális megoldások biztosítása a különféle piaci szegmensekhez tartozó ügyfeleink számára.”

„Örömömre szolgál, hogy céljainkat sikerült megvalósítanunk, valamint hogy kedvező helyzetünknél fogva új korszakot nyithatunk a távközlés, a média és a számítástechnika integrációjának történetében. 2005-ben jelenlétünket öt kontinens 32 országára terjesztettük ki, így ügyfeleink világszerte immár 1,1 milliárd mobil-előfizetőhöz juttathatják el szolgáltatásaikat és hajthatják végre velük a kapcsolódó tranzakcióikat.” – tette hozzá Chesnais.

Chesnias beszéde végén a Netsize vállalati koncepciójáról beszélt: „A mobil kommunikáció privát életünk és munkánk minden területét átformálja: megváltoztatja mindennapi életvitelünket és életünket tapasztalatok sokaságával gazdagítja. Meggyőződésünk, hogy a gyorsabb, jobb és hatékonyabb kommunikáció és a tömegkommunikációs eszközök iránti növekvő fogyasztói kereslet következtében tovább nő majd az igény a bármikor, bárhol és bármilyen formában hozzáférhető információk és elérhető szolgáltatások iránt. A Netsize élen akar járni ennek a megvalósításában azáltal, hogy a szolgáltató- és kereskedővállalatokat a világ bármely pontján bármilyen hozzáféréssel, bármilyen csatornán keresztül és bármilyen formátumban elérhető globális, vezeték nélküli megoldásokkal látja el.”

A Netsize nemcsak földrajzi lefedettségét növelte, hanem az új, vezeték nélküli, globális technológiákkal, számlázási és tranzakció-kezelési szolgáltatásokkal, tartalomformátumokkal termékkínálatának kompatibilitását is.

A Netsize legnagyobb eredménye, hogy míg megoldásait sikeresen igazította a különféle vertikális piacok igényeihez, egyúttal a mobilkereskedelem, mobilüzlet, mobilszórakoztatás és mobilmarketing megoldások széles skáláját is elérhetővé tette.

Pénzügyi teljesítményét tekintve a Netsize 2005-ben nyereségesen működött és bruttó árbevétele elérte a 106 millió eurót.

A 2005. év során a Netsize minden téren rendkívüli teljesítményt produkált: növelte árbevételét, földrajzi lefedettségét, új vertikális piacainak számát, valamint továbbfejlesztette termékeinek az új vezeték nélküli megoldásokkal való kompatibilitását.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés