Connect with us

technokrata

Magyarország új példaképei

Dotkom

Magyarország új példaképei

Sérült gyerekek úszóedzője, a telefonos lelki segélyszolgálat vezető és dokumentumfilm-készítő a Pannon Példakép Alapítvány első díjazottjai 2006-ban.

A Pannon Példakép Alapítvány átadta a több száz jelölt közül a kuratórium által kiválasztott három legkiválóbbnak a Példakép Díjakat, s a velük járó egy-egymillió forintot.

Magyarország új példaképei:

  • Mattesz Csilla úszóedző, a Vízipók Egyesület elnöke, aki értelmi sérült gyerekeket tanít úszni,
  • Buza Domonkos pszichológus, az Élet Alapítvány munkatársa és
  • Tóth Artin dokumentumfilm-rendező, az Érintettek című film alkotója.

A Pannon Példakép Alapítvány – melynek célja, hogy a nyilvánosság erejével és anyagilag is támogassa azokat a honfitársainkat, akik értékteremtő tevékenységükkel mindannyiunk számára követendő példákat mutatnak – 2005-ben negyedévente három díjat adott át, s munkáját folytatja 2006-ban is.

„A kuratórium olyan szempontrendszert érvényesít a díjazottak kiválasztásakor, amelynek alapján valóban a mindennapok hőseit, igazi példaképeket mutathatunk be az országnak. Ahogyan a kezdetekkor megfogalmaztuk, olyan embereket keresünk, akik eredeti, különleges ötlettel, tevékenységgel fordulnak valós problémák megoldása felé, akik elszántak és kitartóak, munkájukban nem játszik szerepet az anyagi ellenszolgáltatás” – mondta díjátadó beszédében Somlyai Dóra, a Pannon vállalati kommunikációs igazgatója, az alapítvány kuratóriumának tagja.

„A jelöltek tevékenysége általában nem mérhető, még kevésbé egymással összemérhető. A Példakép Díj nem verseny, a jelöltek között minden alkalommal számos értékes embert ismerünk meg, sokan megérdemelnék az elismerést. Visszatekintve az első évre – a jelölő levelek és e-mailek százaira, az első tizenkét díjazottra – bizonyosak lehetünk abban, hogy jó úton indultunk el.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés