Connect with us

technokrata

A HunSider Amerikában

Laptop

A HunSider Amerikában

Nagy érdeklődés övezte a HunSider üzleti szeminárium sorozatát Amerikában.

A HunSider amerikai nagyvárosokban megrendezett és március 1-jével véget érő szeminárium sorozatán neves, magyar gazdasági szakemberek adtak praktikus tanácsokat azoknak az amerikai üzletembereknek, akik fontolgatják cégük magyarországi piacra lépését. A New York, Houston és San Francisco városait érintő körút elsődleges célja az volt, hogy a delegáció tagjai – köztük László Csaba, korábbi pénzügyminiszter és Dr. Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Külgazdasági Helyettes Államtitkára – felhívják az amerikai középvállalatok vezetőinek figyelmét a Magyarország nyújtotta üzleti lehetőségekre.

A szemináriumok mindhárom városban sikeresen és nagy érdeklődés mellett zajlottak, olyan helyi partnerek támogatásával, mint a Magyar Főkonzulátus, a New York-i Kereskedelmi Kamara, a Greater Houston Partnership és a Bankers Club.

Az előadások fókuszában olyan gyakorlati kérdések álltak, mint Milyen a magyar fogyasztó? Hol és milyen kondíciókkal érdemes irodát nyitni Magyarországon? Milyenek a fizetési elvárások az egyes szektorokban? És ez csak néhány kérdés, melyre a HunSider program választ ad. A lépésről-lépésre történő megközelítésben szakemberek adtak értékes információkat a magyar gazdaságról, az üzleti helyzetről és a magyar piacról. A szeminárium témái magukban foglalták mind az adózási szempontokat, a kockázatkezelést érintő kérdéseket, a magyar fogyasztói-, munkaerő- és ingatlanpiacot valamint a banki és marketing területek aktuális kérdéseit.

A szakértő előadók (Adecco Személyzeti Közvetítő Kft., Allianz Hungária Biztosító Rt., Dresdner Bank Rt., Equis Ingatlantanácsadó Kft., GfK Hungária Piackutató Intézet, KPMG Hungária Kft., McCann Erickson Budapest) a szakmai prezentációkon túl, személyes konzultációk keretében válaszoltak a további, felmerülő kérdésekre.
A prezentációk mellett amerikai befektetők is beszámoltak a Magyarországgal kapcsolatos tapasztalataikról.

A HunSider programot GKM és az ITD Hungary -a magyarországi befektetések elősegítése érdekében- teljes hálózatával támogatja. Mióta 2004-ben elindult a program az üzleti szeminárium nyolc európai városban került megrendezésre. 2006-ban a program célja, hogy amerikai középvállalkozások számára is hasznos információkkal szolgáljon a magyar piaccal és üzleti környezettel kapcsolatban.

A McCann Erickson Budapest Reklámügynökség tavaly ősszel indított útjára a HunSider rendezvénysorozatot, mely a magyar piacra igyekvő, 50-250 főt foglalkoztató középvállalatokat célozza meg. A kezdeményezés hazánknak növekvő külföldi tőkebefektetést és új munkahelyeket ígér.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés