Connect with us

technokrata

Defibrillátorra költik a Magyar Telekom Hozzáad adományát

Dotkom

Defibrillátorra költik a Magyar Telekom Hozzáad adományát

Gyermekek mentője.

3.500.000 forint adományt adott át Szabó Gyula, „A Magyar Telekom Hozzáad” program vezetője a pécsi „Szemem Fénye” – A Beteg Gyermekekért Alapítvány részére. Az alapítvány az elnyert támogatásból egy speciális defibrillátort vásárol, amely a működését júniusban megkezdő, hazánkban egyedülállóan felszerelt gyermek-mentőautóval dolgozó orvosok munkáját fogja segíteni.

A pécsi Szemem Fénye Alapítvány 2002 áprilisában jött létre azzal a céllal, hogy a Dél-dunántúli illetve Zala megyei daganatos gyermekek ingyenes szállítását biztosítsa. A gyermekek legyengült immunrendszerük miatt ugyanis nem vehetik igénybe a tömegközlekedést.

Ma Magyarországon rendkívül nagy az igény a fekvőbeteg szállításra, de csak kevés szervezet végez ilyen tevékenységet, a hosszabb utakat a gazdaságosság miatt csak kevés szolgáltató vállalja.

Az alapítvány 2005-ben a Magyar Telekom segítségével vásárolta meg harmadik mentőautóját, jelenleg három európai szintû mentőautóval és egy kis busszal szállítja hat megye kis betegeit. A fejlődésnek köszönhetően egyre több daganatos gyermek életmentő és biztonságos szállítása oldódik meg.

Az alapítvány további céljai között szerepel a gyermekbeteg – szállítási tevékenység bővítése, a daganatos gyermekek mellett az egyéb megbetegedésben szenvedő gyermekek szállítása, valamint a terminus (utolsó) stádiumban lévő vagy súlyos állapotú, elsősorban daganatos gyermekek őrzött betegszállításának az ellátása. Ez utóbbit segíti júliustól az az egyedi gyártású mentőautó, amelyet a szervezet pályázaton nyert támogatásból vásárolt, s amely egészségügyi felszerelésének megvásárlásához elnyerte „A Magyar Telekom Hozzáad” program támogatását. A 3.500.000 forintos segítséggel lehetővé válik az egyik legfontosabb és legköltségesebb eszköz, a defibrillátor beszerzése, így magas szinten működhet tovább a gyermekmentés Pécsett.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés