Connect with us

technokrata

Pörög a notebookpiac

Dotkom

Pörög a notebookpiac

Idén már 80 millió notebook lel gazdára.

Habár az év elején jósolthoz (82-85 millió) képest némileg szerényebb mennyiségű noteszgépet fognak leszállítani a gyártók, a mérsékeltebb igények még mindig közel 25 százalékos bővülést jelentenek a tavalyi évhez képest. Ez azt jelenti, hogy 2006-ban megközelítőleg 80 millió hordozható számítógépet fog felszívni a piac – azaz a 2003-as szinthez képest kicsivel több mint kétszer annyit.

Az előrejelzésekhez képesti visszafogottabb teljesítmény oka, hogy a nagy márkák az első félév során némileg csökkentették rendeléseik mértékét – ennek hatása érződik a néhány millióval csökkentett, most kiadott becsléseken. A háttérben több tényező is befolyásolja a piacot – egyrészt a küszöbön áll az Intel Core processzorai második generációs Merom kódnevű családjának indulása. Ez mindenképp pozitívan hat a keresletre, de a noteszgépgyártók szerint az árak továbbra is fontosabb szerepet játszanak, mint egy-egy új generációs mobil lapka megjelenése. A drasztikus árcsökkenések ideje pedig lejárt – habár minden évben olcsóbbá válnak a hordozható számítógépek, de elmúlt már az az időszak, amikor évente rendre 10-20 százalék feletti mértékben lettek olcsóbbak ezek az eszközök.

Iparági források becslése szerint tovább csökken a két nagy rivális, a Dell és a HP közötti piaci erőfölény-különbség. Habár a Dell ismét az első lesz ebben az évben a leszállított noteszgépek tekintetében, de idén a két forgalmazó közötti különbség mindössze 1 millió példányra olvad.

Végül egy kis áttekintés az elmúlt néhány év eladásainak növekedéséről, az IDC jóvoltából. 2003-ban 39 millió darab noteszgépet szállítottak le a gyártók, melyet 2004-ben egy 25,6 százalékos növekedéssel már 49 millióra tornáztak fel. Az igények leginkább 2004-ről 2005-re ugrottak meg: ekkor 32,6 százalékkal bővült a piac, így az eladott hordozható számítógépek száma 65 milliósra emelkedett. Idénre a már említett 80 milliós darabszámot várják az elemzők, ez 23,1 százalékos bővülést jelent, míg a 2007-es évben fontos mérföldkőhöz érünk. Ez lesz az első olyan év, amikor 365 nap alatt 100 millió notebook talál majd gazdára, ami kereken 25 százalékos növekedést jelent 2006-hoz képest (becslések szerint).



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés