Connect with us

technokrata

Magyarország legkedveltebb dala

Kütyük

Magyarország legkedveltebb dala

Végjáték – hamarosan eldől, melyik dal érdemli ki az álomsláger címet.

A majdnem 14.000 regisztrált felhasználó a kezdeti 500-as listát immár 10 dalra csökkentette, és szeptemberre kiderül, melyik felvétel lesz Magyarország kedvenc slágere az Origo szavazói szerint.

A pop műfaj sikerét figyelhetjük meg az álomsláger-kutatás harmadik fordulójában, hisz a versenyben a kuplé, az operett, a magyarnóta, a táncdal, a népdal és az opera is elhullott. Nagy vesztes az Edda és az LGT is, hiszen a 60-as listában még erős lábakon álltak 4-4 dallal, azonban ez sem volt elég a döntőbe jutáshoz.

A versenyben maradt tíz dal között az Omega Gyöngyhajú lánya képviseli a 60-as éveket. Máté Péter az egyetlen dalszerző, akinek két – egyébként 1976-ban született – dala, az „Elmegyek” és az „Azért vannak a jóbarátok” is bennmaradt a végjátékban. A 80-as évek szerzeményei mind kihullottak a versenyből, viszont hat felvétel képviseli a múlt század utolsó évtizedét. Köztük Nagy Feró munkája, a „8 óra munka”, a Bonanza Banzai „Valami véget ért” című dala, Presser „Nagy utazása”, a Kimnowak „Gyémántja”, a Republic együttes „A 67-es út” című dala és a Kispál és a Borz „Ha az életben” című slágere. Egy dallal képviselteti magát a XXI. század, és ez pedig a „Mennyország Tourist” a Tankcsapda zúzdájából.

A játék nem ért véget, a tíz döntős tiszta lappal indul, és a végső megmérettetésben csak egy maradhat.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés