Connect with us

technokrata

Digitális megosztottság Magyarországon

Kütyük

Digitális megosztottság Magyarországon

A Magyar Információs Társadalom Stratégia (MITS) hazánk digitális megosztottságára vonatkozó megállapításai.

A nemzetközi mezőnyben tapasztalható leszakadása Magyarországnak az információs társadalom fejlődésében élen járó országoktól csak az egyik típusa a digitális szakadéknak. Többféle – jövedelmi, életkori, nemi, sőt családi helyzetbeni – eltérés is van emberek között, ami befolyásolni tudja a számítógéphez, internethez fűződő kapcsolatot, vagy legalábbis korrelál vele.

Magyarországon az adatok alapján tételezhető egy internetes szakadék az ország sűrűbben lakott részei és azon – többnyire egészen kicsi – települések között, ahol legfeljebb műholdas vevőkészülékkel lehet széles sávon letölteni anyagokat, miközben feltöltésre a – helyenként csak alacsony adatátviteli sebességre képes rádióátvitellel megoldott – „vezetékes” telefonvonal és egy modem használható. Ezeken a településeken vannak például azok az iskolák, amelyeket a Közhálóba – a Sulinetbe – csak VSAT állomással tudtak bekapcsolni. A számítógép-ellátottság egyértelműen növekszik a települések urbanizáltsági szintjével: a legnagyobb arányban a budapesti háztartásokban található számítógép, a megyeszékhelyeken és az egyéb városokon át a községek felé haladva pedig fokozatosan csökken a számítógéppel rendelkező és az internet végponttal felszerelt háztartások aránya.

A városias Németországban, Angliában érződik legkevésbé a különbség a rendszeresen internetezők között aszerint, hogy milyen népsűrűség van ott, ahol laknak. A Magyarországon tapasztalható erős különbségnek – 34 százalék (2004: 25) az internetet használók aránya ott, ahol 100-nál kevesebb ember lakik egy négyzetkilométeren, 42 (2003: 36) ott, ahol a népsűrűség 100 és 499 között van, és ötvenhárom (2004: 40) a legsűrűbben lakott településeken. A zárójelben lévő 2004. évi adatokkal összevetve a 2005. évi helyzetet, az látszik, hogy bár mindhárom területen van növekedés, az ország legsűrűbben lakott területein jóval gyorsabban nő az internetezők száma, mint a többin.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés