Connect with us

technokrata

A Google lehallgat minket

Dotkom

A Google lehallgat minket

TV-nézési szokásainkra alapuló célzott reklámok.

A Google kutatási igazgatója, Peter Norvig számolt be elsőként arról az ötletről, mely szerint a vállalat olyan rendszert dolgozna ki, ami lehallgatja a televíziónkat. Az elképzelés szerint ehhez a PC mikrofonját használná fel – ezzel figyelne arra, hogy milyen háttérzajok is vannak a helységben. Legyen az akár zene, telefoncsörgés vagy a TV hangja, a rendszer megpróbálja beazonosítani, majd a környezetünk hangjaihoz igazodó reklámokat jelenít meg.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy amennyiben felnőtt csatornára kapcsolunk, akkor azonnal pornográf ablakok pattannak fel – inkább arról van szó, hogy ha keresünk, vagy olyan helyeket látogatunk meg, melyekhez a Google biztosítja a reklámfelületet, akkor nem véletlenszerűen, vagy a kereséshez illeszkedően látunk reklámokat; hanem környezetünk hangulatához igazodó hirdetések bukkannak fel. Tehát szó sincs arról, hogy ez még több reklámmal árasztaná el monitorunkat.

Az elképzelés, ha nem is lecseréli, de hatékonyabbá teheti a televíziós hirdetéseket. Hiszen míg nagyon sokan elkapcsolnak, ha a tévében elkezdődik a reklámblokk, egy webes keresés esetén a reklámok így is, úgy is megjelennek. A Google ráadásul ezeket az adatokat, csakúgy, ahogy a keresési találatokat, a meglátogatott weboldalakat stb. eltárolja, és ezzel alakítja ki a habitusunkhoz leginkább illeszkedő reklámokat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés