Connect with us

technokrata

Börtönben a féregvírus írói

Dotkom

Börtönben a féregvírus írói

Egy marokkói bíróság két évnyi szabadságvesztésre ítélt két férfit egy általuk alkotott digitális fenyegetés miatt.

Kedden mondták ki azt ítéletet Marokkó egyik városában, Sale-ban, mely a mérnöki tanulmányait végző 19 éves Farid Essebart és barátját, a 22 éves Achraf Bahloult kötelezte a kiszabott szabadságvesztés végrehajtására. A két fiatalember bűne az volt, hogy főszerepet játszottak a tavaly nyáron debütált Zotob féreg létrehozásában és terjesztésében. Az FBI egy harmadik, török férfit is megnevezett az üggyel kapcsolatban: Attila Ekici szintén tettestárs volt, közölték a marokkói hatóságok is.

A Zotob több mint 100 amerikai vállalatnál okozott komoly üzletmeneti válságot – például az olyan nagy médiumoknál is, mint a CNN és a The New York Times. Annyira azonban nem terjedt el a féreg, mint amennyire a korábbi nagyok (SQL Slammer, Mydoom). Mindazonáltal komoly károkat okoztak a vállalatoknak, így a marokkói hatóságok úgy döntöttek: példát statuálnak.

A bíróság a fenti bűncselekményen túl összeesküvés, lopás, hitelkártya adatokkal való visszaélés vádjában is bűnösnek találta a két fiatal férfit. Az afrikai ország állampolgáraira így most fejenként 1-1 évnyi szabadságvesztés vár, bár a védőügyvédek már bejelentették, hogy hamarosan benyújtják fellebbezésüket az ítélettel szemben.

Intő jel lehet minden vírusíró számára az FBI nemrég tett bejelentése. Eszerint a Microsofttal és a marokkói hatóságokkal való szoros együttműködés vezetett oda, hogy a támadást követő tizenkettedik napon már be is azonosították Essebart és Ekicit, a Zotob megalkotásával kapcsolatban.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés