Connect with us

technokrata

Totálvédelem a felhasználóknak

Dotkom

Totálvédelem a felhasználóknak

Nagy érdeklődés kísérte a Microsoft „Totálvédelem” elnevezésű eseményét.

A Microsoft, kifejezetten otthoni felhasználóknak szóló „Totálvédelem” elnevezésű eseménye az Informatikai Biztonság Napján került megrendezésre, a Jövő Háza Kiállítás területén. Immár 4 éve, hogy elindult a Microsoft Trustworthy Computing (TwC) programja. Ezen idő alatt számos erőfeszítést tett Redmond, hogy szoftvereit biztonságosabbá tegye. Ennek keretében kerülhetett sor a Forefront elnevezésű üzleti biztonsági megoldások bemutatására. A Microsoft új megoldásával komplett, többszintű infrastruktúra védelmet nyújt az üzleti felhasználóknak.

Az informatikai biztonság a hazai IT-piac egyik legdinamikusabban bővülő szegmense, a szoftver-, hardver- és szolgáltatásértékesítésből származó bevétel a 2004-es 22,8 millió dollárról tavaly az IDC becslése szerint 26,4 milliósra nőtt. Ennek ellenére a kelet-európai IT biztonsági szoftverpiacok – köztük a mienk is – még meglehetősen fejletlennek mondhatók a nyugat-európaiakhoz képest. A magyar piac például csak negyede, harmada a lakosság szempontjából vele egy súlycsoportba tartozó Ausztriáénak vagy Finnországénak. Azonban a nemzetközi trendeknek megfelelően 2009-ig Magyarországon is évente átlagosan több mint 20 százalék körüli bővülés várható a biztonsági termékek piacán. Ez főként az üzleti és a közszféra megnövekedett költéseinek köszönhető, az egyéni felhasználók vásárlásai egyelőre csak kis részét adják a piacnak, annak ellenére hogy a rájuk leselkedő veszély nagynak mondható. Ezért gondolta úgy a Microsoft, hogy az idei Informatikai Biztonság napján kifejezetten az otthoni felhasználókat megcélzó programot szervez.

Az idén először, újdonságként megrendezett, kifejezetten végfelhasználóknak szóló „Totálvédelem” címmel meghirdetett délutáni, ingyenes rendezvény igyekezett rávilágítani a számítógépek védelmének fontosságára, és valóban hasznos ismeretekkel gazdagítani a látogatókat. A Microsoft világos, közérthető formában mutatta be a biztonsági kockázatok és fenyegetések formáit, és, hogy mire kell figyelniük a felhasználóknak, ha „internetközelbe merészkednek”. Az otthoni felhasználók a Jövő Házában kialakított állomásokon keresztül tájékozódhattak a legfontosabb biztonsági kérdésekről.

Szabó Gábor, a Microsoft biztonsági termékekkel foglalkozó termékmenedzsere szerint rendkívül fontos a végfelhasználók biztonsággal kapcsolatos felvilágosítása: „Nagyon nehéz az átlagfelhasználóknak elmagyarázni, hogy milyen veszélyek leselkednek rájuk például egy e-mail megnyitásakor. Az arc nélküli támadókat pedig nem lehet felelősségre vonni, mivel a legtöbb esetben olyan országokból indítják a támadást, ahol az efféle bűncselekményeket egyáltalán nem szankcionálják. Ezért nagyon fontos, hogy a magas szintű számítástechnikai ismerettel nem rendelkező felhasználó is tisztában legyen azzal, hogyan lehet kivédeni az interneten rá leselkedő veszélyeket, amelyek megbéníthatják számítógépét, szélsőséges esetben, például banki adatokat begyűjtő kémprogram jelenlétekor pedig komoly anyagi károkat is okozhatnak”.

A helyszínen a résztvevők megismerkedhettek többek között a Microsoft új, ingyenesen letölthető, magyar nyelvű biztonsági alkalmazásaival, a Windows Defenderrel, a Windows Live Safety Centerrel és a Rosszindulatú szoftvert eltávolító eszközzel, illetve ezen eszközök használatával.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés