Connect with us

technokrata

Teszt: Vertu Constellation – luxusmobil

Kütyük

Teszt: Vertu Constellation – luxusmobil

Alig telt el néhány hét azóta, hogy legutóbb Vertu mobil járt nálunk és most máris itt a következő delikvens. A Vertu Ascenthez képest a Vertu Constellation egyrészt nagyobb tudású, másrészt olcsóbb lett – milyen jó dolgunk van!

Olcsóság ide vagy oda, Olvasóink közül vélhetően senki sem gondolja, hogy a legújabb Vertu akár már néhány száz ezer forint ellenében hazavihető. Nem bizony, vagyis 2-300 ezer forint birtokában jobb, ha inkább csak egy mezei, mondhatni pórias Nokia 8800 Sirocco Edition megvételén gondolkozunk. Az általunk nemrégiben tesztelt Vertu Ascent Azure Edition ára a 1,5 millió forinthoz közelített, ehhez képest viszont már teljesen baráti a most bemutatandó Vertu Constellation által képviselt, mintegy 1 millió forintos vételár. Megjegyzendő, hogy ez a belépőszintű Constellation ára, ugyanis a rozsdamentes acél helyett kerámia billentyűzettel szerelt változat ára már ismét a 1,5 millió forint felé közelít, és akkor a 18 karátos arannyal díszített csúcsmodell több millió forintos árcédulájáról még nem is beszéltünk.

A Vertu Ascent Azure Edition kapcsán korántsem voltunk elájulva a telefon tudásától, igaz a szolgáltatáskör viszonylagos szűkösségét alaposan ellensúlyozta az a minőség és az a ˝mobil kékvér˝, mellyel csak egy Vertu telefon rendelkezhet. Ezzel együtt a 2001-ben a Nokia által alapított gyártó úgy érezte, hogy 2006 közepén illene már kiadni egy nem csak nemes, hanem egyben okos, vagy legalábbis a korábbiaknál okosabb modellt. Nos, valahogy így született meg az idén nyáron bejelentett, és most már hazánkban is megvásárolható Vertu Constellation, melynek mi most egész pontosan a Black Satin változatát mutatjuk be.

Minőség

Mint ismeretes, a Vertu telefonokat egytől egyig Angliában gyártják, még pedig egy mintegy 250 alkalmazottat foglalkoztató kis manufaktúrában. Az abszolút felsőkategóriás minőséget egyrészt a teljesen kézi összeszerelés, másrészt pedig a különleges jellemzőkkel bíró alapanyagok garantálják. Az órakészítésben, a drágakő iparban, az autógyártásban és az űrhajózásban használt eljárások és anyagok megteszik a hatásukat: egy Vertu telefont teljesen más kézbe venni, mint egy hétköznapi mobilt.

Itt van rögtön például a tetemes súly: a Vertu Constellation Black Satin tömege eléri a 142 grammot, vagyis egyáltalán nem lehet azt mondani róla, hogy kisprórolták volna belőle az anyagot. Ez egyébként pehelysúly a Vertu Ascent 173 grammjához, illetve a Vertu Constellation Gold 163 grammjához képest.

A készülék hátsó részén puha tapintású, fekete bőr található, mely csak észak-európai tehenektől származhat, ugyanis a Vertu szerint a dél-európai tehenek napszítta bőre nem elég jó minőségű. Apró érdekesség, hogy a telefon alsó részén elhelyezett mikrofon úgy néz ki, mint egy apró, repülőgép légcsavar.

A Vertu több mint 800 alkatrészből készít el egy ilyen telefont, melynek legyártása közben több mint 300 szerszámot használnak fel a szakemberek. A mechanikus, vagyis mozgó alkatrészek úgy vannak kialakítva és tesztelve, hogy akár 20 éven keresztül is minden további nélkül bírják a napi igénybevételt. Egy érdekes adat: a telefonban 25 különbözőfajta csavart találhatunk, melyek legkisebbjének átmérője alig 0,7 milliméter!

Még egy kis adalék: a Vertu modellek ellenállóságát jól mutatja, hogy egy-egy ilyen telefon akár azt is minden további nélkül elviseli, ha két órán keresztül -40 Celsius fokon hűtik, aztán hasonló ideig +85 fokon hevítik. Ráadásul mindezt akár ötször egymásután!

Design

A hagyományos kialakítással rendelkező Vertu Constellation egész pontosan 109 milliméter hosszú, 45 milliméter széles, 15,7 milliméter vastag (66 köbcentiméter) és összességében véve sokkal divatosabbnak és modernebbnek hat, mint a jó öreg Vertu Ascent.

Baloldalt egyetlen, hosszúkás formájú, ezüstösen csillogó gombra lehetünk figyelmesek. No kérem, ez az úgynevezett ˝Concierge˝ billentyű, mely minden Vertu modellen fellelhető. Ezzel a gombbal közvetlen módon hívást indíthatunk a londoni központba, ahol a nap huszonnégy órájában, több nyelven készségesen fogadják a mi hívásunkat és megpróbálnak segíteni nekünk. Konkrét példa: Hongkongban járva tanácstalanok vagyunk, hogy melyik a legjobb helyi étterem, vagy éppen színházjegyet szeretnénk foglalni egy New York-i előadásra – semmi probléma, segít a Vertu Concierge! A szolgáltatás az első évben ingyenes, ezt követően pedig évente 200 euróba kerül.

Jobboldalt már sokkal szokványosabb gombokra lelünk, melyekkel a hangerő állítható. Megnyomásukkor a kijelzőn megjelenik egy kis mutatós műszer, mely jelzi, hogy éppen mekkora hangerőnél tartunk. A felső élre került a telefon alapdesignjába szinte láthatatlanul beleolvadó, szolid kis bekapcsoló és egyben profilváltó / billentyűzár aktiváló gomb. A telefonon öt profil van, melyek személyre szabhatók és időzíthetők, viszont a repülőgépes üzemmód ezúttal hiányzik.

Az alsó élen egy lapos rendszercsatlakozó kapott helyet és ide kell bedugni az akkumulátortöltő csatlakozóját is. A hagyományos kördugós Nokia töltő egy adapter segítségével tölti a 950 mAh kapacitású Vertu BL-5V akksit. Ez a ˝Made in China˝ áramforrás optimális esetben 5,5 órás beszélgetési, illetve 400 órás készenléti időt biztosít, ami komoly előrelépést jelent az Ascent hasonló adataihoz képest.

A hátlap eltávolításához oldanunk kell egy kis zárat, még pedig a Nokia 5500 Sport mintájára. Mivel a Vertu nem szeretné, ha egy pénzérmével összekarcolnánk a telefont, ezért egy spéci kis kulcsot mellékel a készülékhez – ezzel gyerekjáték a zár elforgatása. A hátlap feletti részre egyébként fel van gravírozva a pontos típusjelzés és a készülék gyártási száma. A nálunk járt készülék az 1.340-es gyártási számot viselte a hátán.

Kijelző, billentyűzet

A Vertu Ascent egyik Achilles sarka kétségtelen módon a kijelző volt, mely a maga 116×148 pixeles felbontásával, kis színmélységével és alacsony fényerejével nem sok babért aratott. A Vertu újdonságának szerencsére már e tekintetben sem kell szégyenkeznie, lévén, hogy a Constellation megkapta a Nokia 6230i sokak által szeretett, részletgazdag megjelenítésre alkalmas LCD-jét.

Hogy ez a gyakorlatban pontosan mit is jelent? Egyrészt 208×208 pixeles felbontást, másrészt 262 ezer színárnyalatot, harmadrészt pedig 30×30 milliméteres méretet. A TFT technológiára építkező display alatt és felett továbbra is fellelhető a V alakú design, azonban ezúttal a felső él nem lóg rá magára a kijelzőre. Ettől függetlenül az LCD felső sorában ezúttal sem vízszintesen, hanem enyhén döntve jelenik meg a térerő és az akkumulátor töltöttségi szintje. A panel előtt zafírkristály üveget helyeztek el a tervezők, ami állításuk szerint még akkor sem karcolódik össze, ha egy kocsikulccsal kapirgáljuk meg a felületét, de ezt mi inkább nem próbáltuk ki – biztos, ami biztos alapon. A fényerő sajnos nem állítható a vizuális személyre szabhatóságról pedig négy gyári témabeállítás gondoskodik.

A Series 40 platformos készülék menüje listás és rácsos megjelenítésre egyaránt képes, ráadásul a menü felépítése is könnyedén egyénre szabható. Az ikonok alaposan ki vannak dolgozva és bár nem animáltak, nagyon szépnek mondhatók. A kis grafikák egyébként a repülés jegyében fogantak, melyre jó példa, hogy a híváslista ikonja egy repülőgépes fejhallgató, a beállítások menüpont ikonja pedig egy billenőkapcsolós repülőgép műszerfal részlet.

Ahogy azt már a cikk elején említettem, a nálunk járt alapverzió billentyűzete a drágább modellektől eltérően nem kerámiából, hanem ˝csak˝ rozsdamentes és hypoallergén acélból készült. A háttérvilágítás fénye több száz darab, alig 0,3 milliméter átmérőjű, lézerfénnyel kialakított lyukon sejlik át, ami abszolút egyedi és egyben roppant elegáns megoldás. Fontos újítás, hogy a navigomb már nem kettő, hanem öt irányban nyomogatható, ami alaposan megkönnyíti a készülék irányítását.

Szolgáltatások

Az immár négysávos (GSM 850/900/1800/1900 MHz) működésre képes Vertu Constellation a 3G-t ugyan még mindig nem támogatja, a GPRS mellett azonban már EDGE hálózatokban is használható, ami ugyebár nagyobb letöltési sebességet tesz lehetővé. Multimédiás fronton az Ascenthez képest újdonságot jelent az MP3/AAC zenelejátszó megjelenése, de memóriakártyás bővítési lehetőség, illetve sztereó FM rádió még mindig nincs a telefonban.

Láncolt SMS-ben adott esetben akár 913 karakternyi szöveget is küldhetünk, a szerkesztésben sablonok és T9-es szótár van a segítségünkre. Itt jegyzendő meg, hogy a T9-es szótár nem tud magyarul, mert hogy a készülék egyáltalán nem támogatja édes anyanyelvünket, de az ígéretek szerint 2007-ben már lesznek magyarnyelvű Vertu modellek is. Az SMS memória kapacitása egyébként 100 üzenet és egyszerre akár több címzettnek is küldhetünk SMS-eket. Fontos továbbá az MMS támogatás, az audioüzenet (maximum 3 perc) küldési lehetőség, illetve az SMTP, POP3 és IMAP4 kompatibilis elektronikus levelezési kliens, ami egyébként egy egyszerű Java alkalmazás.

A 220 férőhelyes, heti/havi nézetes naptár öt különböző eseményt ismer: találkozó, hívás, születésnap, jegyzet és emlékeztető. A tennivalók maximum 160, a jegyzetek pedig legfeljebb 3.000 karaktert tartalmazhatnak. A telefonkönyvben 1.000 ismerősünk adatai férnek el, több hívószámmal, web címmel, postai címmel, jegyzettel, hívóképpel és saját csengőhanggal egyetemben. Említést érdemel a fejlett hangtárcsázás: az egyes kontaktokhoz nem kell hangmintát menteni, mert azokat a kontakt nevéből egy szintetizátor saját maga gyártja le.

A Travel nevezetű Java alkalmazás kifejezetten a folyton úton lévő, elfoglalt üzletemberek számára készült. Ez a kis program magába foglal többek közt egy világórát, egy időjárásjelzőt, egy repülőjárat ellenőrzőt, egy világtérképet és egy valutaváltót. Fontos, hogy ezek a funkciók az online (GPRS) támogatás révén folyamatosan frissíthetők.

Konklúzió

A Vertu Constellation gyakorlatilag minden tekintetben jobban tetszett, mint a Vertu Ascent. A telefon a korábbi modellnél divatosabb megjelenésű, szélesebb szolgáltatási körű és egyben kedvezőbb árú lett. No persze nem elfelejtendő, hogy egy Vertu Constellation árából még mindig legalább négy darab (jelentősen nagyobb tudású) Nokia 8800 Sirocco Edition-t lehet vásárolni, de ugyebár az igazi luxuscikkeknek mindig is alaposan megkérték az árát.

Pozitívum: makulátlan minőség, egyedi anyagválasztás, elegáns külső, kiváló billentyűzet, szép kijelző, személyre szabható és könnyen kezelhető menürendszer, fejlett üzenetküldési szolgáltatások, nagy tudású naptár és telefonkönyv, diktafon, GPRS és EDGE adatátvitel, Bluetooth 2.0 és USB 2.0 támogatás, Java MIDP 2.0 alkalmazások, MP3/AAC lejátszó.

Negatívum: nincs 3G, sztereó FM rádió és memóriakártyás bővítési lehetőség, hiányzik a kamera.

A Vertu készülékek kizárólagos hazai forgalmazója a budapesti Kempinski Hotelben található Gold & Diamonds. A Vertu mobilokra 2 év garanciát vállal a gyártó, az esetleges szervizmunkákat (a magyar forgalmazó segítségével) kizárólag Angliában végzik el.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés