Connect with us

technokrata

Közeleg a PC-k halála?!

Kütyük

Közeleg a PC-k halála?!

A Symbian nem túl fényes jövőt jósol a PC-knek.

Az okostelefon operációs rendszerek piacán immár hosszú ideje domináns szerepet játszó Symbian vezetői úgy vélekednek, hogy a hagyományos értelemben vett személyi számítógépek néhány éven belül akár teljesen ki is halhatnak majd. Nigel Clifford, a vállalat vezérigazgatója a napokban Londonban megrendezett Symbian Smartphone Show keretein belül tartott előadásában arra utalt, hogy a smartphone kategóriás mobil készülékek mostanság tapasztalható térnyerése leginkább az Internet és a PC ´90-es években történő berobbanásához hasonlítható.

Emberünk elmondta, hogy a fejlett országokban, valamint az olyan fejlődő országokban, ahol a drága vezetékes infrastruktúra átugrásával egyből a wireless technológiákat vezetik be, tehát ezekben a régiókban hamarosan akár már minden egyes zsebben ott lapulhat egy okostelefon. Clifford felhozott egy példát, miszerint Indiában a PC piac éves szinten mintegy 5 millió új készülékekkel bővül, ellenben a mobiltelefonos piac növekedése nem éves, hanem havi szinten hozza ugyanezt az iramot.

John Forsyth, a Symbian egyik vezető munkatársa egyenesen kijelentette, hogy öt év múlva már el fogunk gondolkozni azon, hogy egyáltalán szükségünk van-e személyi számítógépre. Forsyth úgy véli, hogy a nagy tudású okostelefonok mostanság már szinte minden olyan feladatra használhatók, mint amire erdetileg a laptopokat tervezték. Emberünk szerint egyébként a mobil evolúció mozgatórugói az elkövetkezendő években az új kijelző- és adatbeviteli technológiák lesznek.

Ugyanezen a rendezvényen jelen voltak a Sony Ericsson képviselői is, akik azt nyilatkozták, hogy 2012-ben érkeznek majd az első hajlítható és összetekerhető mobil kijelzők, és szerintük attól sem vagyunk már messze, hogy egy-egy mobiltelefonban akár 64 GB belső memória legyen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés