Connect with us

technokrata

Teszt: LG KG920 – 5 megapixeles szupermobil!

Kütyük

Teszt: LG KG920 – 5 megapixeles szupermobil!

Így karácsony előtt néhány nappal egy igazi mobiltelefonos ínyencséggel szolgálhatunk kedves Olvasóink számára: van szerencsém bemutatni a piac egyik legnagyobb felbontású kamerás mobilját, az LG KG920-at. Sokat kellett várnunk rá, és bár nem állítanám, hogy a cikk elolvastát követően tömegek rohannak majd KG920-ast venni, azért mindenképpen megérte várakozni rá!

A fényképezős mobiltelefonok piacán mostanság a megapixel háború legkeményebb csatáit élhetjük át, hiszen szinte már naponta érkeznek az aktuális csúcsmodellek, a maguk 1-2-3-4-5-6…10 megapixeles felbontásával. Mint oly sok más világelsőségben, e tekintetben is a Samsung viszi a pálmát, mely gyártó kínálatában egy ideje már akár 10 megapixeles mobilt (SCH-B600) is találhatunk. Az ilyen és ehhez hasonló, abszolút csúcskategóriás készülékek azonban hazánkban nem igazán szerezhetők be, mivel a legtöbbjük nem GSM, hanem CDMA szabványú.

Az európai piacon mostanság 3 megapixelnél csúcsosodik ki a kamerás mobilok felbontása, ami a legtöbb esetben már elegendő lehet arra, hogy a telefon felváltsa a hagyományos digitális fényképezőgépet. Az első 5 megapixeles Nokia, az N95 csak néhány hónap múlva érkezik, nagyjából akkor, amikor bejelentik majd az első 5 megapixeles Sony Ericssont (K850i). Ettől függetlenül akár már ma is vásárolhatunk 5 megapixeles telefont, mondjuk épp egy LG KG920-ast.

Dél-Koreában 2005. augusztusában jelentették be a világ második 5 megapixeles mobilját, az LG SV550-et, melynek GSM kiadása – jelen tesztalanyunk – hivatalosan 2006. februárjában debütált, a Nyugat-Európai országokban pedig valamikor nyáron jelent meg a kereskedelmi forgalomban. 2006. decemberében érkezett meg Magyarországra a telefon, vagyis körülbelül 1,5 év késést követően, de legalább elmondható róla, hogy az európai kiadást szerencsére nem butították le oly módon, mint tették azt az első csokimobil (KG800) esetében.

Design

Az LG hivatalosan ˝Twist & Slim˝-nek nevezi a KG920 kialakítását, melyből a Twist találó, a Slim viszont nagyon messze van a valóságtól. Messze bizony, hiszen a készülék nem hogy karcsú, vagy vékony lenne, hanem éppen ellenkezőleg: némileg féltégla érzetet kelt bennünk. A nem kevesebb mint 138 gramm tömegű telefon egyébként egész konkrétan 108 milliméter hosszú, 50 milliméter széles és 18 milliméter vastag. Még szerencse, hogy a tudása párhuzamban áll a méretével (mindkettő nagy).

A Slim ez esetben tehát kamu, a Twist viszont nagyon is igaz: az LG KG920 designja leginkább a Nokia 3250-eséhez hasonlítható. Ennek a formai trükknek az a lényege, hogy a telefon 60-40 százalékban elforgatható, vagyis a billentyűzetet és kamerát tartalmazó alsó rész külön életet él a felső szekciótól. Míg a Nokia 3250-esnél ennek a megoldásnak komoly funkciója volt (mobil, kamera, zenelejátszó), addig itt leginkább csak arra jó az elforgatás, hogy önarcképet, vagy gombafotót tudjunk készíteni. Az alsó szekció egyébként csak jobbra forgatható el, maximum 180 fokban.

Az amúgy minőségi anyagokból és profin összeszerelt LG KG920 balfelső részén egy méretes fülre lehetünk figyelmesek, mely egyrészt a hordszíj rögzítésére ad lehetőséget, másrészt pedig otthont biztosít az exponáló gombnak. Alatta kapott helyet a ˝fel˝ és a ˝le˝ gomb, melyekkel a hangerőt állíthatjuk, de akár a menükben is közlekedhetünk.

A jobb élre nem gombok, hanem csatlakozók és slotok kerültek. Itt található a kis műanyag fül alá rejtett audiócsatlakozó (nem 3,5 milliméteres), valamint rendszercsati, illetve a miniSD memóriakártyákkal etethető bővítőhely. Az alsó és felső él teljesen csupasz, hátoldalt pedig egy 820 mAh kapacitású akkumulátor teljesít szolgálatot (maximum 3 óra beszélgetés és 180 óra készenlét). Fontos, hogy egy tartalék akksit is kapunk a telefon mellé, sőt még egy külső töltőt is, melybe egyszerűen csak be kell pattintani a tölteni kívánt akkumulátort.

Kijelző, billentyűzet

Profi kamerás mobilról lévén szó, az LG természetesen egy szuper kijelzőt tett a KG920-asba. Ez alatt egész pontosan egy olyan LCD-t kell érteni, mely QVGA (320×240 pixeles) felbontása révén kellően részletgazdag képet biztosít számunkra, 18 bites színmélysége (262.144 színárnyalat) révén pedig élethű színmegjelenítés tantárgyból is ötösre vizsgázik. A TFT technológiájú panel 42×30 milliméteres fizikai méretekkel rendelkezik, fényereje pedig 40-60-80-100 százalékra állítható. A már ismerős LG húrokat megpendítő menürendszerben 3 oszlopban és 4 sorban összesen 12 ikont kapunk, melyek közül az egyik külön a display beállításokkal van teletömve.

Nehéz rájönni arra, hogy a dél-koreai tervezők pontosan mit szerettek volna elérni ezzel az extravagáns kialakítású billentyűzettel, de az szinte biztos, hogy a vásárlók meghökkentése sokkal fontosabb volt számukra, mint az ergonómikus kialakítással történő szöszmötölgetés. Az a sanda gyanúm, hogy a tervezők azt szerették volna, hogy a billentyűzet némileg egy telefonéra, némileg pedig egy fényképezőgépére hasonlítson, csak éppen így pont két szék között a padlóra estek.

Az a legrosszabb az egészben, hogy az ötállású navigációs gomb nem a szokott helyén, tehát fent és középen található, hanem el van csúszva jobb oldalra és egy kicsit lefelé. Ez fotózáskor, amikor vízszintesen tartjuk a telefont, nem is olyan rossz, de amikor telefonként használjuk a mobilt, akkor felettébb kényelmetlen megoldás. A felső sor két szélére kerültek a híváskezelő gombok, melyek három kis körgombot fognak közre, a navigációs billentyű alatt pedig egy hosszúkás formájú C, vagyis törlő billentyűt találunk. A háttérvilágítás narancssárga színű.

Kamera

5 megapixel, 2.592×1.944 képpont – azt hiszem ez nagyjából mindent elárul a KG920 fotózási képességeiről, és sietek leszögezni, hogy az 5 megapixel ezúttal korántsem parasztvakítás, hanem ezt ténylegesen, a gyakorlatban is tudja a telefon. A fényképek minősége több mint meggyőző, a KG920 e tekintetben könnyedén kenterbe veri az olyan nagy és neves versenyzőket, mint például a Nokia N73, vagy a Sony Ericsson K800i. A képek részletgazdagok és még a szélső részeken is teljesen élesek, torzításmentesek. Fontos megemlíteni, hogy ebben a kamerában a megszokottól eltérően nem CMOS, hanem CCD technológiájú képszenzor teljesít szolgálatot.

Egy 5 megapixeles fotó a három közül a legjobb minőséget választva átlagosan 2 MB tárhelyet foglal, ami persze nem gond, hiszen a gyártó egy 256 MB-os memóriakártyát is mellékel a telefon mellé. Az viszont már komoly gond, hogy az exponáló gomb megnyomása után 2 másodpercet kell várni az exponálásra, ráadásul ezt követően újabb 10 másodpercet kell várakozni a felvétel elmentésére.

Az optikát egy elhúzható takarólap védi a karcolásoktól, de a por ettől még könnyen bejuthat a lencsére. Semmi gond, ugyanis az LG még egy optikatisztító kis ceruzát is ad a készülék mellé. Apró, de milyen hasznos figyelmesség! Az optika mellett nem is egy, hanem rögtön két fényforrást találunk: az egyik LED-alapú, a másik pedig xenon-alapú. Előbbi a sötétben történő élességállításhoz, utóbbi pedig az exponáláshoz kell. A hagyományos vaku erős, sőt egy kicsit túl erős is, mert a fényképezőgép hajlamos túlexpózni a fotókat. A vörösszemhatás csökkentés már csak a hab a tortán…

5 megapixel mellett nem tudunk sorozatot lőni, 3 megapixelnél három képet, VGA módban pedig hatot tudunk gyors egymásutánban készíteni. Az autofókusz kiválóan működik, ezenkívül pedig említést érdemelnek a makró (2 centiméter), portré, tájkép, sport és naplemente fotóbeállítások, melyek adott esetben alaposan megkönnyítik a dolgunkat. Állítható a fehéregyensúly és az ISO fényérzékenység, a zoom viszont sajnos nem optikai, hanem csak digitális, ráadásul igen lomha.

A dél-koreai eredeti kiadás és az európai KG920 közötti legfontosabb különbség, hogy az utóbbiból kimaradt a 640×480 pixeles videófelbontás. Kár érte, így ugyanis meg kell elégednünk a 320×240 pixellel, de legalább 30 képkocka/másodperces sebesség mellett. A 3GP formátumú videók 10 másodpercenként körülbelül 0,8-1 MB memóriát esznek.

Szolgáltatások

A háromnormás (GSM 900/1800/1900 MHz) LG KG920 bizony nem túl erős wireless tantárgyból, hiszen nincs benne sem 3G, sem pedig EDGE, az egyedüliként támogatott GPRS Class 10 pedig manapság már igen csak soványka. Adatkommunikáció kapcsán szólnunk kell még a Bluetooth 1.2 és USB 2.0 interfészekről.

A zenelejátszó sajnos még mindig követi azt az elavult LG megközelítést, miszerint az ember fia vagy zenét hallgat, vagy mást csinál a telefonon, de a kettő egyszerre még véletlenül sem mehet. A háttérben működni tehát képtelen MP3 lejátszó amúgy számos EQ beállítással és vizuális effekttel rendelkezik, és jól szól még a telefon hátlapon elhelyezett saját hangszóróján keresztül is. Sztereó FM rádió nincs a készülékben, a diktafon behatároltságára pedig jó példa, hogy maximum 20 másodperces felvételeket készíthetünk, legfeljebb 20 darabot.

A hívócsoportos telefonkönyvben maximum 1.000 ismerősünk adatait lehet elmenteni, melyek mindegyikéhez maximum 4 darab telefonszámot tárolhatunk el, a szokásos hívóképen, csengőhangon és e-mail címen kívül. Az SMS szerkesztőben akár 10 darabból álló láncolt üzenetet is lehet írni, a memóriában pedig maximum 150 darab SMS-nek van helye. MMS-ből 100-at, e-mailből 110-et lehet eltárolni, utóbbiak esetében a csatolmány legfeljebb 300 KB-os lehet.

A naptár egy elég egyszerű darab, hiszen nem ismer különböző kategóriákat és MP3 muzsikával sem tudja jelezni az aktuális eseményeket. A jegyzetkészítőben 80 karakteres feljegyzések készíthetők, maximum 50 darab. A számológép tudományos vénával (sin, cos, tan) rendelkezik, az ébresztő 5 időpontot kezel, szórakoztatásunkról pedig két játék gondoskodik (ZooZoo, Othello).

Konklúzió

Az LG KG920 egy területen (fotózás) káprázatos teljesítményt nyújt, de a többi szekcióban bizony hagy némi kívánnivalót maga után. Ha lenne benne optikai zoom és egy kicsit gyorsabb lenne a reakciója, akkor bátran állítanám, hogy teljes mértékben képes felváltani egy 3-5 megapixeles kompakt fényképezőgépet, így viszont csak majdnem. Ráadásul még ott van a magas ára, ami a gyártó ajánlása szerint 160 ezer forint. Ebből az összegből 90 ezerért vehetünk egy 10 megapixeles ultra-kompakt fényképezőgépet és még mindig marad 70 ezrünk egy jó kis mobilra. Továbbá nyakunkon a GPS-es, 5 megapixeles, hasonló árú Nokia N95 megjelenése, vagyis olyan érzésem van, hogy a KG920 egy csöppet mintha elkésett volna, vagy legalább lehetne valamennyivel olcsóbb.

Pozitívum: jó minőség, szép kijelző, kiváló képminőségű kamera, erős vaku, könnyű bővíthetőség, gyári memóriakártya, GPRS és Bluetooth wireless adatátvitel, USB 2.0, WAP 2.0, Java MIDP 2.0, e-mail kliens, tartalék akkumulátor és extra töltő.

Negatívum: lassú reakciójú kamera, nincs VGA videófelbontás, nehezen kezelhető billentyűzet, az MP3 lejátszó nem működik a háttérben, magas ár, valamint hiányzik az EDGE, a 3G és a sztereó FM rádió.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés